A firenzei varázslónő a történelem és a mese páratlan keveréke

Az Elle magazin elragadónak, a The Guardian pedig lenyűgözőnek nevezte. A The New York Review of Books ezt jegyezte meg a műről: „A történelem és a mese páratlan keveréke”.

Ilyen és ezekhez hasonló méltatásokat kapott Salman Rushdie azon alkotása, melyet ismét megjelentetett a budapesti Ulpius-ház. Szóval mese és történelem ötvözete ez a mű, melynek hőse egy igencsak távolról érkezett ember. Akiről még a végén sem tudjuk, honnan is jött. Azt viszont igen, hogy hol kötött ki: az India északi részén található Mogul Birodalomban, mely a XVI. század utolsó húsz-harminc évében Nagy Akbar alatt élte fénykorát. Akbar egy felvilágosult uralkodó, aki minden erejével arra törekszik, hogy az emberek egyenlőek legyenek, hogy a vallási és politikai kérdéseket mindig józanul vitassák, illetve oldják meg. Az épülő Szíkrí város utcáin megjelenik a nagy utazó, s az uralkodóval szeretne beszélni. Ennek érdekében egy cselt vet be: angol követnek adja ki magát. Az idegen cselszövéséről azonban tudomást szerez a titkosszolgálat. A szerző annyit elárul az olvasónak, hogy az idegen Mogor dell' Amorénak, azaz a Szerelem moguljának, később pedig Niccol˜ Vespuccinak nevezi magát. S tulajdonképpen ezzel kezdődik a nagy szélhámos élettörténetének elbeszélése. A mogul uralkodó udvarába legsajátabb kincse miatt érkezett. A regény végére kiderül, hogy Mogor dell' Amorét is átejtették. Mert amiről egész élete folyamán azt gondolta, hogy igaz, a valóságban másképpen volt. A firenzei varázslónő – akiről a szerző a címet adta regényének – a narrátor édesanyja, elmondása szerint Akbar nagyapjának a húga, lánykori nevén Kara Köz, vagyis Fekete Szem. Ebből eredően Mogor dell' Amore nagybátyja lenne a Nagy Akbarnak... Mogor dell' Amore kalandos-mesés-valós (?) élettörténetét Rushdie azzal vezeti fel, hogy „kezdetben volt három barát, Niccol il Machia, Agostino Vespucci és Antonio Argalia. Igaz ugyan, hogy a nagy mogul uralkodó nem sokat sejthetett ezen nevek viselőiről, de nekünk két név a három közül elárul egyet s mást: il Machiából Machiavellire, Vespucciból Amerigo Vespuccira következtehetünk. A regény második része egy teljesen más környzetbe kalauzol el bennünket, mégpedig a XV. század végének Firenzéjébe. S itt vonatkoztatható a The Washington Post Book World összegzése a műről, miszerint az „a reneszánsz Itália és a mágikus India találkozása.” A regény szereplői közül ezt igazából Argalia tudja és érzi, hiszen ő mindkét világot megjárta. És szóba kerül az Újvilág is, ami Agostino rokona után az Amerika nevet viseli. Az író a két pólust, a két világot tükörszimmetriával tárja az olvasó elé. A regény legcsodálatosabb metaforája így éppen a tükör. És az író egy csodálatos üzenete valamennyiünknek, hogy az ember életében a változások sorozata végtelen: „De ő, Akbar, életben marad. Ezt jelenti fejedelemnek lenni, képesnek lenni meglovagolni az átalakulásokat. És mivel a fejedelem csupán ugyanaz nagyban, mint az alattvalói, olyan ember, aki csaknem isteni rangra emelkedett, ezt jelenti embernek lenni is. Meglovagolni az átalakulásokat, és továbbmenni.”(Salman Rushdie: A firenzei varázslónő. Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2011. Fordította. Greskovits Endre)Susla Béla