Fico: ne kovácsoljon politikai tőkét a halálból Figeľ

Pozsony |

<p>Robert Ficót nemcsak az bántja, hogy november 2-án a kiskerényi hídomlás során négy személy életét vesztette, hanem az is, hogy ebből egyesek politikai tőkét próbálnak kovácsolni.&nbsp;</p>

 

Fico szerint Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, volt közlekedési miniszter átpolitizálta a tragédiát. „A halálból nem szabad politikai tőkét kovácsolni, arra kérem Figeľ urat, hogy ezt hagyja abba” – mondta a miniszterelnök a közszolgálati televízió 5 perc múlva 12 című műsorában. Pavol Frešo, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke nem ért egyet azzal, hogy Figeľ politizálta volna át a hídomlás kérdését. „A politikai tőke kovácsolása akkor kezdődött, amikor Ján Počiatek közlekedési miniszter arról kezdett beszélni, ki a hibás a hídomlásért. Csendben kellett volna lennie, ha már Dubajban volt szabadságon a tragédia idején” – mondta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?