Lady Gaga egymillió dollárt adományoz Sandy áldozatainak

New York |

<p>Lady Gaga egymillió dollárt (mintegy 222 millió forintot) adományoz az Amerikai Vöröskeresztnek, hogy segítséget nyújtson a Sandy szupervihar áldozatainak.</p>

A 26 éves New York-i énekesnő szerdán blogján tette közzé felajánlását, és egyben jelezte, hogy azt szülei és lánytestvére nevében is teszi.

    Mint írta, New York olyan városrészeinek köszönhetően lett azzá az emberré és művésszé, aki ma, mint a Lower Eastside, a Harlem, a Bronx vagy Brooklyn. "Köszönöm, hogy segítségemre voltatok szellemi-lelki épülésemben. Most én segítek újjáépíteni a tiéteket" - fogalmazott.   A pusztító Sandy hurrikán a múlt héten több mint száz halálos áldozatot követelt, és hatalmas károkat okozott New Yorkban és New Jerseyben. Az Amerikai Vöröskereszt szóvivője szerint a szervezet azóta 103 millió dollár adományt gyűjtött az áldozatok megsegítésére. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?