Béremelésre 10 év alatt 11,8 milliárd euró

Martina Lubyová elfogadtatta a reform megvalósításának tervét
Pozsony |

Közel 16 milliárd euróra rúg a tíz évre szóló oktatási reform végső változatának költsége, mely a pedagógusok bérének emelése mellett az óvodák bővítésével, a tankönyvpolitika módosításával és a kollégiumok felújításával számol a következő két évben.

A kormány szerdán rábólintott a Nemzeti Oktatási-nevelési Program végső változatára, és jóváhagyta a megvalósítására vonatkozó akciótervet is. Oktatási intézményeink öt, két évre vonatkozó akcióterv alapján alakulnának át. A tíz évre szóló reformtervezetben foglalt intézkedések költségeit 15,6 milliárd euróra becsüli a tárca. Az összeg jelentős részéből, 11,8 milliárd euróból fokozatosan emelik a pedagógusok bérét.

Óvatos célkitűzések

Az első, a következő két évre vonatkozó megvalósítási tervet a jelenlegi kormánykoalíciónak kell teljesítenie.

Ennek költsége 1,5 milliárd euró, fedezetéről azonban csak ősszel, a költségvetés jóváhagyásakor születhet döntés. Erre az időszakra jobbára olyan projekteket és intézkedéseket soroltak be, melyek már sínen vannak, vagy amelyeket gyakorlatilag nem lehet elbukni. Ilyen a magyar iskolák számára kidolgozandó szlovák nyelvoktatás új módszertana, melyet még a Fico-kormány indított el.

Kapcsolódó cikkünk

Béremelés, felújítás

Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter szerint a megvalósítási tervből is kitűnik, hogy elő kell készíteni a terepet a reformtörekvéseknek. Magyarán: az első két évben számos törvénymódosító javaslatot, rendeletet kell kidolgoznia a tárcának. „A parlament a közelmúltban már jóváhagyta a felsőoktatási intézmények minőségének biztosításáról szóló jogszabályt, a felsőoktatási törvény módosítását, a duális képzésről szóló jogszabályt, és módosult a közoktatási törvény is” – mondta a miniszter. Ezek módosítása is szerepel a Nemzeti Oktatási-nevelési Programban. Lubyová sikerként könyveli el azt is, hogy a kollektív szerződés alapján a 2019 és 2020 januárjában 10-10%-kal emelkedik a pedagógusok bére. „Emeljük a tudományos dolgozók bérét, és dolgozunk a kezdő pedagógusok bérének koncepcióján. Elindult az egyetemi kollégiumok felújítása is, hiszen 20 millió eurót utaltunk át az egyetemeknek erre a célra” – sorolta Martina Lubyová a folyamatban levő intézkedéseket.

Elemző munkacsoportok

A program alapján a tárca a következő két évre számos „intézkedést” tervezett be: elemzések kidolgozása vagy különböző bizottságok kialakítása. Ráadásul az intézkedések jelentős részének gyakorlatba való átültetése a következő kormányokra vár. Arra pedig, hogy ezt a reformot a következő kormányok is folytatni fogják, ebben a pillanatban nincs garancia.

Óvodába mindenkit

A program szerint két éven belül minden ötéves gyermek számára kötelező lesz az óvodalátogatás, addigra kibővítik az óvodák befogadóképességét. 2021-től a 4 éveseknek, 2022-től pedig a 3 éveseknek tennék kötelezővé az óvodalátogatást.

A megvalósítási tervben öt intézkedés vonatkozik a nemzetiségi iskolákra. Fejlesztenék a nemzetiségi iskolák diákjainak anyanyelvi oktatását, ezen belül tantervet dolgoznak ki a roma nyelv és irodalom és egyéb tantárgyak oktatására. Számolnak a már említett újszerű szlovák nyelvoktatással, vagyis az uniós projekt keretében a 8. évfolyamig tesztelik az új módszertant. Az viszont nem világos, hogy az új módszert mikortól alkalmaznák az összes magyar tanítási nyelvű alapiskolában. Támogatni fogják a nemzetiségi iskolákban az anyanyelven folyó szakoktatást, illetve a duális képzést. Ebben a nemzetiségi iskolák kerettantervének átértékelésével, nemzetiségi szaktankönyvek kiadásával és a szakoktatók képzésével számolnak már a következő tanévtől. A program alapján megvalósul az iskolák műszaki felszerelése, új tankönyveket írnak, illetve segédanyagokat dolgoznak ki a nemzetiségi iskoláknak.

Ide sorolták be annak az oktatási segédanyagnak a kidolgozását is, mely a Szlovákiában élő nemzetiségekről szól. A történelemtankönyvek kiegészítéseként szolgáló, az alap- és a középiskolák számára készülő segédanyag lassan két éve készül. A magyar és a roma közösségekről szóló részek kidolgozásába sem a kisebbségi, sem a roma kormánybiztost nem vonták be. Az oktatási minisztérium és az Állami Pedagógiai Intézet (ŠPÚ) hónapok óta nem hajlandó megmutatni a segédanyagot, melynek a megvalósítási terv alapján is szeptemberben már az iskolákban kellene lennie. Az utolsó intézkedésben pedig a felsőoktatás nemzetiségek érdekében való fejlesztésével számolnak. Az egyelőre nem világos, hogy a homályos megfogalmazáson pontosan mit ért a tárca. Viszont a nemzetiségi iskolák fogalmának törvénybe foglalása egyelőre nem szerepel a tervben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?