Martonyi: nem szabad lemondani a számunkra fontos értékekről

Varsó |

<p>Nem szabad lemondani a számunkra fontos értékekről - mondta Martonyi János külügyminiszter a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap hétvégi számában publikált interjúban.</p>

 

Martonyi János szerint Magyarországgal szemben ideológiai és gazdasági alapú ellenszenvek alakultak ki Európában: sokakat az zavar, hogy az alkotmány a család és a vallás jelentőségére is utal. Véleménye szerint azonban a magyaroknak ki kellene állniuk a számukra fontos értékek mellett és továbbra is saját céljaik megvalósítására kellene törekedniük.    "Szemmel láthatóan javulnak Magyarország makrogazdasági mutatói", így az államháztartási hiányra és a külkereskedelmi forgalomra vonatkozó adatok is - mondta a külügyminiszter az ország gazdasági helyzetét firtató kérdésre. "A CDS szintje évek óta a legalacsonyabb", nemcsak a görögnél, hanem az olasznál és a spanyolnál is alacsonyabb szinten van - tette hozzá az államadósság-törlesztés kockázati felárára utalva. Hangsúlyozta, hogy a közmunkaprogramnak köszönhetően a munkapiaci helyzet is javul. Ugyanakkor továbbra sem felhőtlenek a viszonyok az európai intézményekkel.    A külügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy Magyarország már két alkalommal mutatott be az Európai Bizottságnak (EB) költségvetési egyenlegjavító csomagot, amelyekkel kapcsolatban az mindkét alkalommal bizonyos kétségeket fejezett ki. A miniszter nem nyilatkozott arról, hogy politikailag motivált döntésről van-e szó. "Elismerjük, hogy az adósságcsapdából ki kell jutnunk, és alkalmazkodunk az Európai Unió elvárásaihoz" - mondta Martonyi János, hangsúlyozva, hogy az EB és más országok között is vannak nézeteltérések.    A túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban az interjúban elhangzott: "nem kifogásolom, hogy az EB egyes esetekben rugalmas, míg más esetekben szigorú, mert a legfelsőbb cél az egész európai szerkezet stabilitásának fenntartása". Azt azonban a külügyminiszter kiemelte, hogy ki kell állnia Magyarország érdekei mellett, amikor kettős mérce alkalmazásáról van szó. A bankadó és más válságadók bevezetését pedig az országgal szembeni szigorú elvárások következményének nevezte.    Orbán Viktor miniszterelnök október 23-i szavaira utalva a külügyminiszter kiemelte: nem először hangzott el az a felhívás, hogy a nemzetközi pénzvilág ne próbálja átvenni Magyarország irányítását.    A regionális együttműködésre kitérve Martonyi János hangsúlyozta, hogy a visegrádi együttműködés (V4) Magyarország számára "egyre fontosabb és egyre jobban működik". Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia egyebek között a közlekedési és energetikai infrastruktúra terén fejlesztik az együttműködést, de a négy ország kereskedelmi forgalma is nő. Fontosnak nevezte, hogy az EU-ban egyre jelentősebb szerepet töltenek be a V4-ek. Kiemelte, hogy a négy ország közösen lép fel olyan kérdésekben is, amelyek részleteiben nem mindig értenek együtt, így például a kohéziós pénzekért együtt harcolnak. "Az EU-hoz való csatlakozás óta felfedeztük, hogy (a közösség) kereteiben egyre több közös érdekünk van" - mondta a külügyminiszter, azt is elismerve, hogy a válságnak néha meglepően pozitív hatása is van.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?