1956-ról – ötvenhat esztendő múltán

<p>Mács József: Szerettem beszélgetni az emberekkel, meggyőződéssel merem hát kijelenteni, hogy a szlovákiai magyarság együtt élt a forradalommal.</p>

 

Az összmagyarság számára fontos dátum október 23-a, az ’56-os forradalom kitörésének emléke. A történelem világra szóló eseményként jegyzi, amelyről például Mádl Ferenc korábbi magyar köztársasági elnök kijelentette: ötvenhatban az volt az európai történelem, ami akkor Magyarországon történt. Mács József íróval beszélgettünk. Némi malíciával szólva: igaz, hogy pályakezdőkként, de 1956-ban azért voltatok már jó páran tollforgatók, pedagógusok, meglett egyetemisták, a közéletben jártas fiatalemberek, akik szükségszerűen nyitott szemmel éltétek meg a forradalmat. Ennek mégis alig-alig van értékelhető nyoma a szlovákiai magyar köztudatban. Ötvenhat év távlatából, számomra, talán ez a legirritálóbb észrevétel!Amikor Magyarországon kitört a forradalom, a csehszlovákiai párthatalom azonnal megtette az ellenintézkedéseket. Különböző módon olyan fórumokat hozott létre, amelyeknek az volt a feladata, hogy innen segítsék az ottani „ellenforradalom” megfékezését és leverését. Tény, hogy ebbe számos szlovákiai magyart is bekapcsoltak, és erről – hogy kit és hogyan – mindmáig valóban keveset tudunk. De a felvetésed, a maga teljességében, ennél azért jóval összetettebb. Az, mert most már úgy látom, hogy a szlovákiai magyarság 1945 óta él folyamatosan különféle megfélemlítésben, nemigen mer különösebben megnyilatkozni, ami arra  a korra is erősen jellemző volt. És az élet minden területére kivetítve ez a mai napig sincs másképpen, hiszen a félelemérzet a maga folytonosságában, lappangóan ott munkál a szlovákiai magyar gondolkodásban. Ez nemcsak az egyszerű halandókra vonatkozik, hanem például az iskolákra, az úgynevezett elért jogainkra, mindenre. Sajnos, a politikára, a politikusainkra is.A teljes interjút a keddi Új Szó Keddi faggató című rovatában olvashatják! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?