Renault Twingo 1.2 Quickshift – ízlés kérdése

<p>Az első Twingo évekkel ezelőtt mosolyt varázsolt az emberek arcára, s a lelkesedés rendszerint azután sem csökkent, miután kipróbálták. Az autó ugyanis meglepően tágas teret kínált, s aki nem várt csodákat, annak még a vezetés is élvezetes lehetett.</p>

A második generáció már rontott ezen a jópofaságon, de ennek ráncfelvarrása után a Renault visszatért a múltba, s a Twingo újra mosolyt csalhat arcunkra. Még a fekete csillagok és a lila kivitelezés ellenére is.

Csodákat ne várjanak tőle. Mielőtt beleülnek, nézzenek utána, körülbelül mit tud, mire képes. Csak így kerülhetik el a kezdeti csalódást és csak így érhetik el azt, hogy kis idő után megkedvelik.

A ráncfelvarrásos modell 1.2 16V (75 le) változatban kellemes kis városi „robogó”, még kellemesebb, 7000 euró körüli árral. A 3,69 méter hosszú Twingo alapfelszerelése viszont annyira gyér, hogy inkább egy kenyérpirítóra, mintsem autóra hasonlít. Ezért ha a megvásárlásáról gondolkoznak, akkor a gazdagabb felszerelést válasszák. Mi a Dynmique modellt teszteltük egy hétig, ennek akciós ára jelenleg – a Quickshift váltóval együtt – 9090 euró, egyébként 10 190. Ez a változat már kellemes városi kisautó-opció lehet, amelyben három személy is kényelmesen elfér, négy emberrel már csak rövid távú utazást lehet elképzelni, öt személy pedig valahol a fikció határán mozog. Ami viszont kellemes, az a csomagtér. Tehát ha azt feltételezem, hogy az autót egy, maximum két ember használja rendszeresen, akkor nekik igazán megfelelő kényelmet nyújt.

Említsük meg az automata klimatizációt, a Bluetooth, AUX és USB csatlakozással ellátott autórádiót, az ESP, az ASR és a CSV rendszereket, s azonnal egy kellemes, jól felszerelt modell áll előttünk 55 kW teljesítményű motorral körülbelül kilencezer euróért. Sokallják? Hát nézzenek szét a konkurens termékek között, kérjék ki az árjegyzékeket, az akciós árakat és azonnal rájönnek, hogy a Twingóért nem is kérnek olyan sokat. A robotikus sebességváltó ezer euróba kerül, s mindezt összegezve felmerül a teszt kulcsfontosságú kérdése: megéri megvenni ezt a járgányt tízezer euróért?

Utastér

Ez a francia városi bestseller valóban tágas utasteret kínál. A háromajtós változatnak köszönhetően elég hely van a beszállásra, s a sofőrnek is jó kilátása van oldalra. Természetesen a szűkös városi parkolókban kicsit bonyolultabb lesz a beszállás, de ezt valamelyest kompenzálja az autó csupán 1,95 méteres szélessége.

A csomagtér térfogata a könnyen mozdítható hátsó üléseknek köszönhetően az alapnak számító 165 literről 285 literre növelhető. Ráadásul, ha lehajtják a két hátsó ülés támláját, akkor 959 literes teret kapnak. A standard, hétköznapi használatra teljesen megfelel a közkedvelt „egy-kettes” 75 lóerős teljesítménnyel, amely elsősorban takarékosságáról ismert. De mint már annyiszor említettem, ne várjanak tőle csodákat, hiszen a 0-ról 100 km/órára való gyorsulás 13,6 másodperc alatt önmagáért beszél.

Ismerkedés a váltóval

Az eddig leírtak csak egyfajta körítést jelentettek, most jön az igazi lényeg, ami a tesztelt modellben a robotikus automata váltó. Ez a Renault saját fejlesztésű váltója, amely a Quickshift nevet viseli. Lényege, hogy kuplungpedál nélkül váltogathatunk kedvünkre, de ha akarjuk, ezt az automatika teszi helyettünk. De félreértés ne essék, ez nem egy automata váltó, kézi kapcsolásos üzemmóddal, hanem egy kézi váltó automata üzemmóddal.

Aki soha nem vezetett ilyen váltóval ellátott autót, mint például én, annak az első néhány kilométer, és főleg az elindulás az autósiskolai éveket fogja idézni. Ez a Quickshift ugyanis mindenben különbözik attól, amit más automatáktól megszokhattak. Nekem személy szerint két nap kellett ahhoz, hogy megszokjam, s amilyen ideges voltam miatta a tesztelés elején, olyan gyorsan megszoktam

A váltónak négy kijelölt állása van. A magasabb fokozat (+), az alacsonyabb (-), az üres (N neutral), és a hátramenet (R). Azt, hogy éppen mely sebességi fokozatban vagyunk, a fordulatszámmérő aljában elhelyezett kis kijelző mutatja. Az automata üzemmódot a váltógomb alján elhelyezett apró kapcsolóval élesíthetjük. Ekkor egy A betű is megjelenik a kijelzőn, de emellett továbbra is látjuk, hányasban hajtunk.

A lábammal rálépek a fékpedálra, elfordítom a kulcsot, s a motorház alatti kattanás jelzi, hogy a sebesség neutrálba váltott. Az „egyesbe” soroláshoz a váltókart, vagy inkább a „joystick” karját előre, vagy hátra kell kattintatni, teljesen mindegy az irány. A kijelzőn megjelenik az 1A, ami jelzi, hogy automata módban vagyunk, egyes sebességfokozaton. Ha manuális üzemmódba akarnak kapcsolni, elég a váltókart egyszer balra billenteni, a kijelzőről eltűnik az A jel.

A tapasztalt sofőrök ordítani fognak az automata váltó lelassult reakcióitól. Kész katasztrófa! 2500 fordulat felett vált kettesre, hármasra 3500 környékén. Ezért garantálom, hogy a kezdeti tapasztalat után csak és kizárólag a manuális váltást fogják használni.

Másrészt, azok a kezdő sofőrök, akik nem nagyon szeretik a technikai újdonságokat, s akik még mindig kicsit szenvednek az egy-kettes Fabiával, azok szerintem gyorsan megbarátkoznak majd ezzel a robotikus váltóval. Nem kell a kuplung pedállal vacakolniuk, gyönyörű kilátásuk van az alaphelyzetben is magasra ültetett sofőrülésből, többre pedig igazán nincs szükségük. Ennek köszönhetően sokkal több figyelmet fordíthatnak a forgalomra, mintsem a váltásra.

Aki egy ilyen autót vesz , az az első hónapban minden bizonnyal magasabb fogyasztást fog mérni, mint amilyet egy 1,2 literestől várná. Mindezt azért, mert a váltó könnyű használata eleinte megsokszorozza a váltások számát, játékból is kapcsolgatunk, ami megdobja a fogyasztást.

A Quickshift váltó 100 kilométeren körülbelül 02-05 literrel növeli a fogyasztást. Egyhetes tesztelés alatt körülbelül 600 kilométert tettem meg, az átlagom pedig 5,8 liter volt.

Összegezve és kiemelve

A kezdeti rossz kedv után a robotikus Quickshift váltót csak dicsérni tudom. Mint mondtam, a kevésbé tapasztalt vagy nem annyira magabiztos sofőrök fogják igazán értékelni, hiszen ennek köszönhetően nagyobb figyelmet szentelhetnek a forgalomra. Bírálatot csak a váltó hihetetlenül lelassult reakció érdemelnek, de ezer euróért ne várjunk csodát. A Twingo tehát ideális, zsebbarát városi autó, amelyet igazán ideálisan és kényelmesen két személy tud használni. Aki megbarátkozik a váltóval, értékeli az autó méreteit és azt, hogy gyakorlatilag bármilyen parkolóhelyre befér, annak aztán már ez a bugyuta lila szín és a csillagok is megtetszenek. Ez pedig így van rendjén.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?