Net nélkül maradnak az iskolák?

lubyová

Beláthatatlan ideig az oktatási tárca nem írhatja alá az iskolák új internetszolgáltatójára vonatkozó szerződést. Az egyik sikertelen pályázó a bíróságon támadta meg a közbeszerzési eljárást.

Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter szerint a tárca két malomban őröl. „Egyrészt a bíróság megtiltotta a tárcának, hogy szerződést kössön az iskolák új internetszolgáltatójával, melyet a közbeszerzési eljárás során kiválasztott, másrészt viszont a Közbeszerzési Hivatal elrendelte, hogy a tárca mondja fel a szerződését a jelenlegi szolgáltatóval. Ha mind a két rendeletet tiszteletben tartjuk, akkor gyakorlatilag az iskolák internetszolgáltató nélkül maradnak” – magyarázta az oktatási miniszter, aki szerint ennek számos negatív hatása lenne az iskolák számára.

Kapcsolódó cikkünk

Az Infoveket váltó Edunet projektet, mely ingyenes internet-hozzáférést biztosít az oktatási intézmények számára, már 2015-ben be kellett volna vezetni. Az oktatási tárca viszont csak ebben az évben írta ki a közbeszerzési eljárást, melyet több fellebbezés és óvás miatt máig nem sikerült lezárni. Tavaly novemberben az egyik sikertelen pályázó, a Slovak Telekom a bírósághoz fordult a közbeszerzési eljárás miatt. Egyelőre az sem világos, hogy mikor várható döntés az ügyben. Nem lehet kizárni azt sem, hogy az iskoláknak ideiglenesen saját szolgáltatót kell keresniük. Az eljárás elhúzódása miatt az iskolák akár internetcsatlakozás nélkül is maradhatnak.

A projektet egyébként kezdettől bírálta a Slovensko Digitál civil szervezet, mely kifogásolta, hogy a tárca felmérés nélkül írta ki a felhívást, hogy a pályázatot a nagy szolgáltatókra szabta, miközben kisebb, regionális szolgáltatók kedvezőbb árú szolgáltatást kínálnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?