Indulhat a várfelújítás

Rozsnyó |

<p>A Szlovák Nemzeti Múzeum vezetése tegnap aláírta a krasznahorkai vár felújítási munkálatainak kivitelezéséről szóló szerződést az alsósajói (Nižná Slaná) Marián Fifík építési vállalkozóval, tájékoztatott Artur Šturmankin, az intézmény szóvivője. A kivitelező ma reggel nyolc órakor átvette az építési területet.</p>

A Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) október 16-i döntésével elutasította a várfelújításra kiírt versenypályázat egyik résztvevőjének óvását, így az utolsó akadály is elhárult a tender győztesével történő szerződéskötés elől. Artur Šturmankin, a SZNM szóvivője úgy fogalmazott: mivel a műemlék fennmaradása a tét, a Közbeszerzési Hivatal a közérdekre hivatkozva megszüntette a fellebbezés halasztó hatályát. Eva Lazarová, a krasznahorkai várat is felügyelő és működtető Betléri Kastélymúzeum igazgatója szerint a legsürgetőbb feladat az ideiglenes tetőzet megépítése. „Nagyon fontos, hogy a kápolnát még azelőtt befedjék, mielőtt sérülnének a falak felbecsülhetetlen értékű freskói – közölte. – Feltételezem, hogy a kivitelező egyszerre több helyszínen kezdi meg az építkezést, és a tél beköszönte előtt az alsó, a középső és a felső vár egyaránt tető alá kerül. Elsősorban azt kell menteni, ami legkevésbé sérült a tűzvész során.”
A krasznahorkai várban az időközi parlamenti választások estéjén, március 10-én pusztított az emberi gondatlanság okozta tűz. A múzeum szakemberei egy héten belül kimenekítették a várból a gyűjteményt, majd ideiglenesen lefedték a tető nélkül maradt termeket. A nemzeti múzeum által kidolgozott felújítási tervet a Kassai Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal május 18-án hagyta jóvá, majd július derekán megkezdődött a közbeszerzési eljárás, amelynek eredménye augusztus 28-án lett ismert. A sikertelen pályázók egyike ezt követően nyújtott be óvást előbb a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz, majd a Közbeszerzési Hivatalhoz. Mivel a vár területén a mentesítési munkálatok július végén befejeződtek, gyakorlatilag augusztus 1-jétől készen állt a kivitelező fogadására.
Egyelőre nem lehet tudni, mennyibe fog kerülni a nemzeti műemlék felújítása, miképp azt sem, pontosan mit tartalmaz a Szlovák Nemzeti Múzeum és a kivitelező közötti szerződés. Az érvényes jogszabályok értelmében a kontraktus teljes szövegének napokon belül fel kell kerülnie a kormány központi szerződés-nyilvántartási honlapjára.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?