Az állami alkalmazottak legmagasabb béremeléséről született egyezség

Az állami alkalmazottak legmagasabb béremeléséről született egyezség
Pozsony |

A közhasznú munkát végző alkalmazottak bértábla szerinti fizetései a jövő évtől átlagosan 10%-kal emelkednek. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő csütörtökön aláírta a magasabb fokú kollektív szerződésekről szóló megállapodáshoz csatolt nyilatkozatot, amely az állami és közszférában dolgozó alkalmazottakra vonatkozik.

 

Az emelés több mint 400 ezer alkalmazottat érint. Pellegrini szerint olyan minőségű megállapodás született, amilyenre évek óta nem volt példa. „Az eddigi legjelentősebb béremelésre kerül sor az érintett területen” – tette hozzá.

Az első fizetési fokozat 520 eurónak fog megfelelni. Ebből az összegből számolják ki százalékos növekedéssel az egyes fizetési osztályok összegeit, melyekből összesen 11 lesz. A besorolásnál a munkagyakorlatot is figyelembe fogják venni, az évek beszámíthatósága 40 fölött lesz.

„Nagyon örülök, mert fontos, hogy az állam ne csak a magánszférára gyakoroljon nyomást, hogy emelje az alkalmazottak bérét és értékelje a munkájuk minőségét. Azokat az embereket is jobban meg kell fizetni, akik az államnak dolgoznak. Nem az állami hivatalnokokról van szó, hanem az emberek tömegeiről, akikkel például a szociális otthonokban találkozhatunk, az ápolókról, gondozókról” – hangsúlyozta Pellegrini, hozzátéve: olyan munkakörülményeket kell teremteni, hogy a minőségi munkaerő az államnak akarjon dolgozni.

 

Kapcsolódó cikkünk

Az állami és közszférában dolgozók fizetései 2020-ban is 10%-kal fognak növekedni. Monika Uhlerová, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) alelnöke szerint a kollektív tárgyalások eredményei három fontos, „történelmileg egyedi” momentumot rejtenek magukban. Egyrészt az állami és közszférában dolgozók eddigi legmagasabb béremelésére kerül sor, másrészt két évben sikerült megállapodni, harmadrészt pedig hosszú évek után sikerült kiigazítani az igazságtalanul beállított fizetési rendszert.

Mostantól a bértáblák a minimálbérrel kezdődnek. Uhlerová hozzátette: a fizetésemelés mellett emelkedik a végkielégítés összege, az alkalmazottak több szabadságra lesznek jogosultak, rövidül a szolgálati idejük és emelkedik a kiegészítő nyugdíj-megtakarításokhoz való hozzájárulás összege is. A KOZ alelnöke reméli, hogy a megállapodás a magánszférát is a bérek emelésére fogja ösztönözni.

A kollektív tárgyalások eredményeit a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) is értékelte. Michal Sýkora elnök elmondta: ugrásszerű emelésről van szó, amely minden évben nem ismétlődhet meg, a megállapodás két évre szól. Hozzátette: az önkormányzatoknak az emelés évente mintegy 150 millió eurós kiadást jelent majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?