Bárdos Gyula vezetheti a Csemadokot

Pozsony |

<p>&nbsp;Bárdos Gyula válthatja Hrubík Bélát a Csemadok élén. A szervezet holnap tartja tisztújító közgyűlését Ipolynyéken, a legesélyesebb befutó az MKP Országos Tanácsának elnöke. &bdquo;Indulok az elnöki posztért&rdquo; &ndash; erősítette meg lapunknak Bárdos.</p>



Még nem tudni, lesz-e ellenjelöltje. Hrubík már nem jelöltetheti magát, mivel egymás után kétszer vezette a szervezetet. A keleti régióból többen Köteles Lászlót, a szervezet általános alelnökét jelölték, ám ő nem méretteti meg magát. „Megkerestek, megtárgyaltuk, s azt mondtam, akkor vállalom, ha Nyugat-Szlovákiából nem indul senki sem” – nyilatkozta lapunknak Köteles. Az alelnöki posztot viszont ismét megpályázza. Ebben a funkcióban Bárdos is szívesen látná. „Jó jelölésnek tartom, nagyon jó az együttműködés köztünk” – mondta. Információink szerint Bárdos megválasztása szinte biztosnak tűnik, kicsi a valószínűsége, hogy valaki még jelölteti magát az elnöki posztra.

Az elnök- és az alelnökjelölt hosszú időn keresztül az MKP parlamenti képviselője volt. Bárdos arra a kérdésre, megválasztása esetén lemond-e MKP-s funkciójáról, azt mondta: decemberben tisztújítás lesz a pártban, ő nem jelölteti magát, ám ha jelölést kap, elfogadja és megméretteti magát. „Attól függetlenül, hogy MKP-s vagyok, úgy vélem, a Csemadoknak sokkal önállóbbnak kell lennie, akár az MKP-val, akár a kormányhivatallal szemben” – mondta ezzel kapcsolatban Köteles.

A szervezet holnap az új elnök mellett új alapszabályt is elfogad, a cél a feszesebb vezetés és a nyitás a fiatal generáció felé. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?