Megszűnik a Newsweek nyomtatott változata

Washington |

<p>A jövő évtől kezdve kizárólag digitális formában jelenik meg a Newsweek című amerikai hetilap - jelentették be csütörtökön a magazint tulajdonló amerikai médiavállalat vezetőségi tagjai.</p>

A 80 éves múlttal rendelkező lap utolsó nyomtatott számát december 31-én vehetik kezükbe az olvasók.
    "Átalakítjuk a Newsweeket, nem pedig búcsút mondunk neki" - hangsúlyozta Tina Brown, a Newsweek Daily Beast Co. alapító-főszerkesztője és Baba Shetty ügyvezető-igazgató a Daily Beast honlapján megjelent közleményükben. A döntést a nyomtatott sajtó válságával magyarázták. Az átalakulás leépítéseket von maga után - közölték, azt azonban nem részletezték, hogy ez pontosan hány embert fog érinteni. Tájékoztatásuk szerint a hetilap neve ezentúl Newsweek Global lesz, és világszerte egyetlen digitális kiadásban jelenik majd meg.
    A Pew Research Center független kutatóintézet által nemrég készített felmérés szerint az amerikaiak 39 százaléka a világhálóról tájékozódik. A digitális sajtó növekvő népszerűségéről árulkodik az is, hogy a 2008-ban indított Daily Beast kulturális- és hírportál havonta 15 millió egyedi látogatót vonz, ez 70 százalékkal nagyobb az egy évvel ezelőtti látogatottságnál.  
    Az Daily Beasttel ellentétben a Newsweek Globalt csak előfizetők olvashatják majd, a kiadvány néhány tartalma azonban ingyenesen is hozzáférhető lesz a Daily Beast oldalán - derült ki a közleményből.
    A 2003-ban még négymillió, 2012 első félévében már csak másfél millió példányszámú Newsweek a második legnépszerűbb heti hírmagazin az Egyesült Államokban a Time után. Négy angol nyelvű és 12 globális kiadása van, utóbbiak a terjesztési régió nyelvén jelennek meg.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?