Bővítik a turisztikai szolgáltatások kínálatát

Rozsnyó |

<p>Szeptember végétől új turisztikai szolgáltatásokkal várja az egykori bányavárosba és környékére látogatókat az Idegenforgalmi Tájékoztató Központ (TIC). Az egy-, két- és háromnapos programcsomag a gótika korából fennmaradt felső-gömöri építészeti és kulturális hagyaték bemutatásán túl egyéb látnivalókat is kínál.</p>

 

A két évig tartó előkészítő munka után 1998-ban útjára indított Gótikus Út Szlovákia történetének első olyan tematikus projektje, amely komplex módon mutatja be egy tájegység - jelen esetben Gömör és a Szepesség - adott művelődéstörténeti korban keletkezett építészeti és kulturális műemlékeit és műkincseit. Megvalósításába nyolc kistérségi társulás kapcsolódott be; a 276 kilométer hosszú körút során a látogatók olyan várakat, múzeumokat, falusi templomokat kereshetnek fel, amelyeket Európa szerte a gótika gyöngyszemeiként tartanak számon. A rozsnyói Idegenforgalmi Tájékoztató Központ munkatársai a közelmúltban további látnivalókkal bővítették a kínálatot. „A térség természeti kincseire, így a barlangokra, illetve a nem a gótika korához kapcsolható építészeti és kulturális emlékeire szeretnénk felhívni a figyelmet - közölte Kesi István idegenvezető, a TIC munkatársa. - Az egynapos program során főképp Rozsnyót és környékét mutatjuk be, míg a kétnapos programcsomag már a magyarországi Aggteleki Nemzeti Park megtekintését is magában foglalja. A három napra érkező turisták Gömör és a Szepesség idegenforgalmi látványosságaival ismerkedhetnek.“ Az idegenforgalmi központ munkatársai teljes körű szolgáltatást kínálnak, ami a szállásfoglalás mellett a látogatók szállítására, a belépők beszerzésére és az idegenvezetésre is kiterjed.A gömöri térség leglátogatottabb idegenforgalmi attrakciója korábban a krasznahorkai vár volt, ugyanakkor a betléri kastélymúzeum is sok látogatót vonz. A térség természeti kincsei közül a Domica- és a Gombaszögi-cseppkőbarlang, a martonházai aragonitbarlang, a Dobsinai-jégbarlang, illetve a Szádelői-völgy tart számot nagyobb érdeklődére; mindamellett olyan, jobbára csak helyi szinten ismert értékek sokaságát rejti, amelyek jó alapul szolgálhatnának az idegenforgalom fejlesztése számára. (la)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?