A kapcsolaterősítésről tárgyalt az RMDSZ és az MKP

Pozsony |

<p>&bdquo;A romániai és a szlovákiai magyarok érdekérvényesítésének képviselői, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Közösség Pártja között meg kell erősítenünk a kétoldalú kapcsolatokat, közösen kell nemzetközösségeink problémáira válaszokat találnunk&rdquo; &ndash; hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ és az MKP vezetőinek szerdai találkozója után.&nbsp;</p>

 

Az Új Szó Online-t erről sajtóközleményben tájékoztatták a pártok. Kelemen Hunor szövetségi elnök a közelgő romániai parlamenti választásokról tájékoztatta a Magyar Közösség Pártjának elnökét, kiemelve, hogy az RMDSZ az ország minden választókerületében indít jelöltet, hiszen az arányos választási rendszer értelmében minden szavazat mandátummá alakul. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke elmondta, bár az MKP nem parlamenti párt, jelenleg erős annak megyei és önkormányzati képviselete, valamint két európai parlamenti képviselővel is rendelkezik, viszont a parlamenti képviselet hiánya állandó jelleggel érződik. Az RMDSZ és az MKP képviselői megállapodtak abban, hogy jelenleg az etnikai magyar pártok tudnak tényleges válaszokat adni a kisebbségi sorsban élő magyarok számára. Mind a szlovákiai, mind a romániai magyarok száma csökkent a tíz évvel ezelőtti népszámlálási adatokhoz képest. Ezért a felek közös szervezésben olyan konferenciát kívánnak szervezni Erdélyben és a Felvidéken, amely hozzásegít az okok feltáráshoz, és a lehetséges megoldások felvázolásához. A tervek szerint ebbe bevonják a civil szférát is.    Mindkét politikai tömörülés nagyra értékeli az Európai Néppárt kongresszusán elfogadásra kerülő stratégiai dokumentum őshonos kisebbségek védelmére vonatkozó vállalásait. Ez a néppárt kötelékébe tartozó magyar pártok közös munkájának eredménye, amelyre a jövőben mindenki hivatkozhat. A találkozón a Szövetség részéről jelen volt Borbély László politikai alelnök, Markó Béla szenátor és Bíró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke. A Magyar Közösség Pártjának küldöttségében jelen volt még Mészáros Alajos európai parlamenti képviselő, Csáky Pál, az MKP Országos Elnökségének tagja és Gubik László, a Via Nova, az MKP ifjúsági csoportjának elnöke.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?