Nem változott a demokrácia szintje Szlovákiában

Pozsony |

<p>Változatlan maradt a demokrácia szintje Szlovákiában 2012 harmadik negyedévében, az idei év első hat hónapjához képest - derült ki a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) hétfőn nyilvánosságra hozott negyedéves jelentéséből (IVO Barométer).</p>

Az intézet értékelési skálája szerint Szlovákiában a demokrácia szintje 2012 harmadik negyedévében az azt megelőző hat hónap szintjén, vagyis 2,8-as értéken maradt. 

    Az értékelők szerint az 1-es osztályzat a legjobb és az 5-ös a leggyengébb. Az érték az első félévhez képest stagnálást, a 2011-ben kimutatott éves átlaghoz (2,6-os érték) képest viszont visszaesést jelent.    Az intézet a demokrácia elveinek érvényesülését a közélet négy területén vizsgálja: a demokratikus intézményeket és a jogállamiságot, a törvényalkotási folyamat helyzetét, az emberi és a kisebbségi jogok betartását, továbbá a sajtó függetlenségét értékeli.    A jelentés megállapítja: Szlovákiában az elmúlt három hónapban nem volt tapasztalható jelentős változás a törvényalkotási folyamat, valamint a demokratikus intézmények működése és a jogállamiság tekintetében. Ezen két szegmensen belül az ország az intézetnél a közepesnél valamivel jobb (2,5) osztályzatot kapott.    Bár az aktuális jelentés szerint, az értékelés részét képező másik két szegmensnek - a szlovákiai sajtó függetlenségének, valamint az emberi és a kisebbségi jogok betartásának - a megítélése sem mutatott változást az elmúlt három hónapban, ezek a jogállamiság helyzeténél rosszabb, közepes (3,0) értékelést kaptak.    Az emberi és a kisebbségi jogok betartása kapcsán a jelentés megállapítja: az értékelt területhez tartozó jogok betartására fordított figyelem lanyhulása veszélyeket rejthet magában. Rámutat: nem született előrelépés a szlovák állampolgársági törvény terén, amely "a populizmus túszaiként tartja fogva" a magyar kisebbséget. Hozzáteszi: nyugtalanítónak értékelhető, hogy az európai emberi jogi bíróság döntése alapján született megegyezés ellenére folytatódik a Malina Hedviggel, a Nyitrán megvert egykori diáklánnyal szembeni büntetőjogi eljárás.    Miroslav Kollár az IVO Barométer projektvezetője szerint az elmúlt időszakban, a demokrácia elveinek betartását a vizsgált területek többségében egymással ellentétes tényezők befolyásolták. Ezek összhatása, valamint az a tény, hogy az egyes szegmensekben megnyilvánuló negatív trendek nem voltak jelentős hatásúak, azt eredményezték, hogy nem kellett változtatniuk az előző értékelés eredményén. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?