Trükköznek az állami biztosítottak számával

Pozsony |

<p>Csak optikai csalódás, hogy a jövő évben növekszik az állam biztosítottjai utáni egészségbiztosítási járulék, valójában az ideinél 70 millió euróval kevesebb folyik be ebből a biztosítókhoz &ndash; figyelmeztet Tomáš Szalay, a Health Policy Institute elemzője.</p>

 

Szerdán a kormány jóváhagyta a jövő évi állami költségvetés tervezetét, ebben 4,25 százalékra emelte az állami biztosítottak (nyugdíjasok, diákok, munkanélküliek) után az egészségbiztosítóba befizetett járulékokat (a tavalyi országos átlagbér 4,25 százaléka 33,44 euró). Az augusztusi 4 százalékos javaslathoz képest ez némi emelésnek tűnik, de csak adminisztratív szemszögből. A kormány ugyanis jövőre 200 ezerrel kevesebb állami biztosítottal számol.A 200 ezres különbözet a kabinet számításai szerint úgy „jön ki”, hogy ennyien dolgoznak csakis megbízási szerződéssel, tulajdonképpen főállásban, s utánuk az idén még fizet az állam járulékokat, jövőre már nem. Szalay szerint augusztusban azt állította a kormány, hogy a jövőre befizetendő összeg az átlagbér 4 százaléka, most meg, hogy ugyanez az összeg az átlagbér 4,25 százaléka. „Optikailag tehát emelkedik az állami biztosítottak után fizetett összeg, a gyakorlatban azonban nem. Az állam jövőre 70 millió euróval kevesebbet fog befizetni, mint 2012-ben” – szögezte le a szakértő.Azzal, hogy az állam nem fizet többet a biztosítóknak, még jöhet több pénz a rendszerbe – ha a 200 ezer megbízatási szerződésre dolgozó munkavállaló befizeti maga után a járulékot. Ebben viszont kételkednek a szakértők, és a Szociális Biztosító is szkeptikus a kérdésben.Összességében egyébként az egészségügyi minisztérium 4,06 milliárd eurót, azaz 130 millióval többet kap az idei évhez képest. Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter szerint noha „a pénzből sosem elég”, ő minden, 4 százalék feletti összeggel elégedett. A Magánorvosok Társulásának elnöke, Pásztor László úgy véli, ahhoz, hogy a törvényeknek eleget téve emelkedjen az orvosok és nővérek bére, az állami biztosítottak utáni járulékot legalább 5 százalékra kellene emelni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?