Újabb rendőrségi idézés a magyar állampolgárságukat vállalóknak

Pozsony |

<p>A magyar állampolgárságukat nyilvánosan vállaló felvidéki magyarok közül hármat - törvényből adódó kötelességük elmulasztása okán - ismételten beidézett a jövő hétre a lévai járási rendőrkapitányság - közölte az MTI pozsonyi irodájával Dolník Erzsébet, az egyik érintett csütörtökön.</p>

Az idézés - amelyet Dolník Erzsébeten kívül Gubík László és Kassai Gyula kapott meg - arra szólítja fel az érintetteket, hogy a jövő héten jelenjenek meg a rendőrségen, és adjanak magyarázatot arra, hogy a felszólítás ellenére miért nem adták le személyigazolványaikat.

    Mindhárom idézés - a szlovák állampolgársági törvény és a személyi okmányokról szóló jogszabály vonatkozó kitételei alapján - az érintettek részéről "kötelességszegés" elkövetését állapítja meg. Az idézésben a rendőrség azt is kilátásba helyezi, hogy amennyiben az érintett nem jelenik meg a kihallgatáson, akkor a hatósági szervek elővezetik és egyidejűleg közrend elleni vétség miatt eljárást indítanak ellene.    Dolník Erzsébet, az egyik beidézett felvidéki magyar az MTI-nek azt mondta: nem ez az első hasonló idézés, amit a rendőrségtől kapott, ám továbbra sem hajlandó leadni a személyigazolványát és a rendőrségi kihallgatásra sem megy el. Állítja: semmilyen jogszabályt nem sértett meg, a szlovák állampolgársági törvényt - amelyre hivatkozva a rendőrség a személyigazolványa beszolgáltatását kérte - pedig alkotmányellenesnek tartja, így nem ért egyet azzal sem, hogy elveszítette volna szlovák állampolgárságát. "A rendőrség legújabb idézésére ismét levélben válaszolok, ebben közlöm azokat az okokat, amelyek alapján a rendőrség hivatkozási alapját indokolatlannak tartom" - fejtette ki Dolník Erzsébet.    Hasonló állásponton van az ügy egy másik érintettje, Gubík László is. Ő azt mondja: a mostani a rendőrség sokadik próbálkozása. Az idézésben csupán azok a törvényi cikkelyek változtak, amelyekre általában a rendőri idézésekben a hatóság hivatkozik. A rendőrségi kihallgatásra - elmondása szerint - ő sem megy el önszántából. "Álláspontom nem változott, és azt már az előző idézések alkalmával közöltem a hatóságokkal. Ha a rendőrség úgy dönt, hogy elővezettet, állok elébe" - szögezte le Gubík László. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?