Jóval gyakoribb lett a szélütés a fiatalabb korosztályban

New York |

<p>&nbsp;</p><div>A szélütés idősebb korban fordul elő leggyakrabban, de egy amerikai tanulmány szerint a helytelen életmód miatt egyre több fiatal ember is elszenvedi: az 55 év alattiak körében például megkétszereződött a szélütések száma tizenkét év alatt.</div>

 

A Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányt két amerikai államban végezték 1993 és 2005 között. Mint kiderült, ebben az időszakban megduplázódott a szélütés előfordulása az 55 év alatti felnőttek között. A 20 és 54 év közötti fehérek között is igen nagy az emelkedés: 26 százezrelékről 48 százezrelékre nőtt a gyakorisága, míg az afrikai amerikaiak körében 83-ról 128 százezrelékre.    A Cincinnatti Egyetem kutatóinak feltételezése szerint az emelkedést mutató adatok hátterében részben a korszerűbb diagnosztikai módszerek, például a mágneses rezonanciás képalkotó berendezések elterjedése állhat, és éberebben figyelik a jeleket az orvosok, valamint a páciensek is. A fiatalkori szélütések szaporodásához vezető ok azonban bizonyosan a helytelen életmód, és az abból következő elhízás, cukorbetegség és magas vérnyomás.    A vizsgálatba 5900 felnőttet vontak be Ohióban és Kentuckyban, akik első szélütésüket az 1993 és 2005 közötti időszakban szenvedték el. Ez alatt az idő alatt a 20 és 54 év közöttiek aránya 13 százalékról 19 százalékra emelkedett az összes szélütést elszenvedett ember között. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?