A sok csokit fogyasztó nemzetek tudósai sok Nobel-díjat nyernek el?

New York |

<p>Meglepő összefüggésben elemezte a csokoládéfogyasztás lehetséges következményeit egy amerikai kutató, aki az egyik legrangosabb orvosi folyóiratban közzétett abszurd tanulmányában az egyes országok Nobel-díjasainak számát kapcsolta össze az adott ország csokoládéfogyasztásával.</p>

Minél nagyobb egy ország csokifogyasztása, annál több az egy főre jutó Nobel-díjasa - állítja a New York-i St. Luke-Roosevelt Kórház kutatója a New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban megjelent elemzésében.

A kutató bevallotta, hogy noha az adatok valósak, az egész elmélet abszurd, és leckeként szolgál a tudomány esendő voltának bemutatására.    Természetesen a svájciak vezetik a listát, akiket szorosan követnek a svédek és a dánok. Az Egyesült Államok valahol középen helyezkedik el a nemzetek rangsorában, és összességében 125 millió kilogrammal kellene növelnie az éves kakaófogyasztását, hogy még eggyel több Nobel-díjasa lehessen - véli a játékos analízist elvégző, svájci származású Franz Messerli, a kórház magasvérnyomás-programjának vezetője. "A svájciak évente és fejenként 120 tábla csokoládét esznek meg - 3 unciás, 85 grammos grammos táblákkal számolva - a csecsemőket is beleértve" - tette hozzá Messerli.    Akkor jutott eszébe az ötlet, amikor elolvasott egy tanulmányt, amely kapcsolatot talált az antioxidáns hatású flavonoidokat tartalmazó kakaó és bor fogyasztása, valamint a kognitív teszteken elért magasabb pontszám között. Begyűjtötte 23 ország csokoládéfogyasztásáról az adatokat, majd ezt összevetette egy Wikipédián megtalálható listával, amely az egyes országokat az egy lakosra jutó Nobel-díjasainak száma szerint rangsorolja.    Mint felidézte, egy katmandui hotelszobában unalmában gyűjtögette az adatokat, és alig hitt a szemének az eredmény láttán. Minden egyes ország szépen illeszkedett a grafikonra: több csokoládé több Nobel-díjast jelentett.    Nem ez az első eset, amikor kutatók olyan korrelációt találnak, amely minden logikának ellentmondani látszik. A gólyák számát Európa-szerte például kapcsolatba hozták a születések számával, a napfoltokat pedig a férfiak öngyilkosságával.    Másik lehetőség, hogy az összefüggés valós, de céltalan. "A nemzeti csokoládéfogyasztás korrelál egy ország gazdagságával és a magas színvonalú kutatás is korrelál egy ország gazdagságával. Ezért aztán a csokoládé korrelálni fog a magas színvonalú kutatással, de ok-okozati kapcsolatról valójában nincs szó" - magyarázta az amerikai Eric Cornell, aki 2001-ben kapott megosztott fizikai Nobel-díjat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?