50 éves a nyugdíjasklub

Párkány |

<p>A régió legrégibb, aktív társulásainak egyike a párkányi Rozmaring nyugdíjasklub, amely a napokban ünnepelte megalapításának ötvenedik évfordulóját. A klub a tagok átlagéletkorát tekintve is ritkaságnak számít.</p>

„A többség már betöltötte a hetvenet, és vannak kilencven évesnél idősebb tagjaink is. Mellettük a hatvanas éveiket taposók fiatalnak számítanak. Az átlagéletkor így is a hetvenöt felé közelít” – mondta Eva Bitterová, aki 2009-től vezeti a Rozmaring klubot. Megalapításánál jelentős szerepet játszott Kipke Károly és Lihosit Imre, a klub első vezetője, akit később Forgács Emília, Nováková Mária, Jablonská Štefánia, Galgóczi Gyula, Švajda Anton és Tamás János követett. „A leghosszabb ideig Tamás János töltötte be ezt a funkciót. 18 évig vezette a klubot. Neki és többi elődömnek is köszönettel tartozom, hiszen nélkülük nem itt tartanák. Magyar és szlovák tagjaink is vannak. Soha nem volt köztünk ellentét. Ha az elnök magyar volt, akkor helyettest a szlovákok közül választott, ha szlovák volt az elnök, akkor a helyettese volt magyar” – jegyezte meg Eva Bitterová. Több szlovákiai és magyarországi klubbal működnek együtt. „Nagyon szoros a kapcsolatunk a nánai és sárszentmihályi nyugdíjasklubbal. A sárszentmihályiakkal kölcsönösen látogatjuk egymás rendezvényeit is” – nyilatkozott a klubvezető. A klub 1990-ben alapított asszonykórusához 2009-ben férfiak is csatlakoztak, így a csoport vegyes karként működik. „Rendszeresen fellépünk a városi rendezvényeken, de vannak saját akcióink is. A legszebb a karácsonyi és újévi ünnepség, a legszomorúbb a novemberi közös gyertyagyújtás, amikor felkeressük egykori tagjaink sírját a temetőkben. Az elmúlt tíz évben közel nyolcvanan haltak meg” – jegyezte meg a klub elnöke. A különféle rendezvények, kirándulások szervezésénél elsősorban a tagok egészségi állapotát és életkorát veszik figyelembe. „A csütörtöki teadélutánokat gyakran összekapcsoljuk valamilyen egészségügyi előadással és tanácsadással. Egynapos kirándulásokat a közelbe szervezünk. Célunk, hogy kellemes és hasznos időtöltést biztosítsunk a tagoknak. Ebben nagy segítségünkre van a város is” – hangsúlyozta Bitterová.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?