Kevesebb látogató, több részeg az idei Oktoberfesten

München |

<p>A tavalyinál kevesebb látogató, ugyanakkor több részeg és több rendbontás az idei müncheni Oktoberfest mérlege. A népünnepély vasárnap fejeződött be.</p>

 

A szervezők vasárnap közzétett adatai szerint a tavalyi rekordnál mintegy ötszázezerrel kevesebb látogatót, 6,4 millió embert vonzott az idei Oktoberfest, amelynek két hete alatt csaknem 7 millió korsó sör fogyott a Terézia-réten felállított sörsátrakban. A bajor vöröskeresztnek a 16 nap alatt 827 ittas embernek kellett segítséget nyújtania, miközben tavaly "csak" 777 részeggel volt dolguk. A rendőröknek is több dolguk akadt a folyékony kenyér ünnepén: több mint kétezerszer kellett intézkedniük, ez 3,5 százalékkal magasabb a tavalyi adatnál. Idén például 66 olyan esetben kellett kiszállniuk a bajor rendőröknek, amikor a magukról megfeledkezett vendégek verekedésre használták az egyliteres üvegkorsót. A tavalyi Oktoberfest-statisztikában 58 ilyes esetet jegyeztek fel.Az idei Oktoberfesten a vendéglátósok "álomnapja" október 3., a német egység napja volt, amikor jelenősen megugrott a fogyasztás. A sör korsónkénti - vagyis literenkénti - ára az idén egyébként csúcsot döntött, 9,50 euró körül mozgott a tavalyi 9 euró után. A beszámolók szerint idén sok látogató öltözött népviseletbe, a bajorok ezzel is hangsúlyozni akarták jelenlétüket a hazai és külföldi turisták által is kedvelt népünnepélyen.A fesztivált 1810 óta tartják meg. Háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el a sör müncheni ünnepe, az idei így a 179. Oktoberfest. A rendezvény eredete egy esküvőre nyúlik vissza: Lajos bajor trónörökös (később I. Lajos király) 1810. október 12-én vette feleségül Terézia szász-hildburghauseni hercegnőt, a menyegző alkalmából lóversenyt rendeztek az újonnan épült versenypályán a város kapui előtti Terézia-réten, ahol az uralkodócsalád étellel, itallal is megvendégelte az ünnepségek részvevőit.Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. A rendezvény népszerűsége az 1880-as évektől ugrott meg igazán, amikor bevezették az elektromos világítást, és a sült kolbász mellett grillcsirkét is árusítani kezdtek. A megnyitó ünnepség forgatókönyvét 1950-ben rögzítették, azóta minden évben a müncheni főpolgármester csapolja meg az első hordót, és a bajor miniszterelnöknek tölti tele az első korsót.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?