Saját vérével festett képeit állítja ki egy New York-i festő

New York |

<p>Sok művész mondja, hogy vérét, verítékét és könnyeit áldozza műveiért, Vincent Castiglia viszont a szó szoros értelmében meg is teszi: saját vérével festi alkotásait.<br />&nbsp;</p>

A New York-i festő Resurrection (Feltámadás) című tárlata októberben Manhattan galériáiról és üzleteiről híres részében, a SoHóban tekinthető meg. A művész az utóbbi tíz év munkáiból válogatott vérrel festett képei közül. A harmincéves alkotó a héten felfedte, hogy azért kezdett saját vérével festeni, mert úgy érezte, hogy így kerülhet a legbelsőségesebb viszonyba a művével.

Az emberi vér vas-oxidot tartalmaz, amely sok hagyományos festékben is megtalálható, természetes formában pedig a vasércben vagy a rozsdában is előfordul - magyarázta.
   
Elmondása szerint a közönség eddig túlnyomórészt pozitívan fogadta alkotásait, de nem zavarja, ha valaki hátborzongatónak vagy hivalkodónak tartja azokat. Utóbbiaknak azt javasolta, hogy próbáljanak a mű tartalmára figyelni, mert az elfedi a technikát.
   
Castiglia az alkotói folyamatról elárulta, hogy először toll- vagy ceruzavázlatokat készít, majd műterme magányában elegendő vért "csapol le", és ecsettel festi meg a főleg az emberi test hanyatlásával foglalkozó szürreális műveit. Nagyobb, részletgazdagabb festményeinek elkészítése akár három hónapig is eltart. Munkái 1-26 ezer dolláros (200 ezer-5,6 millió forintos) áron kelnek el.
   
A művész az Egyesült Államokban és Európában is bemutatta már munkáit. Két éve a Savage County című horrorfilmhez egyik képét használták poszterként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?