Obama politikájának igazolását látja a munkanélküliség csökkenésében

Washington |

<p>Politikájának igazolását látja a pénteken nyilvánosságra hozott munkanélküliségi adatokban Barack Obama amerikai elnök. Mitt Romney republikánus elnökjelölt ugyanakkor nem tartja valódi előrelépésnek a ráta 0,3 százalékpontos csökkenését.</p>

 

Az amerikai munkaügyi minisztérium szerint a munkanélküliség rátája szeptemberben 7,8 százalékra csökkent az augusztusban mért 8,1 százalékról. "Hiszem, hogy az ország ma ismét előre halad. Az ország túl messzire jutott ahhoz, hogy visszafordulhasson" - jelentette ki az elnök pénteken egy virginiai kampánygyűlésen.Az amerikai gazdaságban szeptemberben a vártnál több, 114 ezer új állás jött létre, s a legnagyobb növekedés - 44 ezer ember munkába állásával - az egészségügyben volt.A pénteken publikált statisztika a legjobb adat 2009 januárja, vagyis Obama elnökségének kezdete óta. A jelenlegi kormányzati ciklusban a mélypont 2009 októbere volt, amikor az állástalanok aránya elérte a munkaképes lakosság 10 százalékát.Franklin Delano Roosevelt és Ronald Reagan kivételével ugyanakkor a második világháború óta egyszer sem fordult elő, hogy hivatalban lévő elnököt 7,4 százalékos munkanélküliség felett újraválasztottak volna.Mitt Romney republikánus elnökjelölt pénteken kijelentette, hogy a "7,8 százalékos munkanélküliség nem úgy fest, mint az igazi gazdaságélénkülés".Republikánus politikusok és hozzájuk közel álló üzletemberek kételyeiknek adtak hangot a statisztika hitelességével kapcsolatban is, de Hilda Solis munkaügyi miniszter nevetségesnek minősítette ezeket a felvetéseket.Az újraválasztásért induló Obama elnök számára lélektani szempontból fontos, hogy az állás nélküliek aránya visszasüllyedt ugyanarra a szintre, mint amikor megkezdte a kormányzását. Munkanélküliségi adatokat legközelebb november 2-án, vagyis négy nappal a választások előtt hoznak nyilvánosságra. Szakértők szerint vélhetően ez lesz az utolsó konkrét számadat, amely befolyással lehet a még bizonytalan szavazók döntésére. A korai szavazás intézményének köszönhetően addigra azonban várhatóan az amerikaiak 40 százaléka leadja már a voksát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?