Az EB számára az ügyvezető szervek vizsgálati eredményei a mérvadóak

Miroslav Hlivák

Az Európai Bizottság Szlovákiának adott válaszában leszögezte, hogy a Közbeszerzési Hivatalt (ÚVO) az EB szervei nem ismerik el, és nem tekintik számottevő szervezetnek. Ezt kedden közölte Peter Pellegrini (Smer) kormányfő, a beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalában (ÚPVII) tett látogatása során, akinek a munkájával elmondása szerint elégedett.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az EB számára a konkrét minisztérium ügyvezető szervének vizsgálati eredményei bírnak jogi relevanciával, nem pedig a Közbeszerzési Hivatalé. Felmerült az is, hogy az ÚVO ellenőrzéseit eltörlik, vagy beszélni fognak a limitek emeléséről. Pellegrini hozzátette: annak ötlete, hogy az értékhatár feletti közbeszerzéseket az ÚVO is ellenőrizze, Szlovákiában született. Elutasította, hogy valaki azt akarná, hogy a támogatások lehívása ne legyen átlátható. A témában folytatódik a vita – fűzte hozzá a kormányfő.
     

„A parlament múlt héten elfogadta az ÚPVII által kezdeményezett módosító javaslatot, melynek értelmében a kis és közepes vállalkozások, melyek az uniós támogatásból 50%-ot vagy ennél is kevesebbet hívnak le a projektjeikre, a gazdaságosságra vonatkozó előírások betartása mellett egyszerűbben választhatják ki a szolgáltatót vagy a projekt kivitelezőjét” – mondta a miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?