Tengerbe temetik a Hold első emberét

Cleveland |

<p>Föld helyett vízbe, tengerbe temetik a Holdat megjárt első embert, Neil Armstrongot.</p>

A néhai amerikai űrhajós családjának szóvivője, Rick Miller csütörtökön közölte a hozzátartozók döntését. Az időpontról és a helyszínről, vagy bármely más részletről semmit sem mondott.

Armstrong 82 évesen augusztus 25-én halt meg szívbetegség miatt. Az Apollo 11 legénységének parancsnokaként ő volt az első ember, aki a Hold felszínére lépett. 1969. július 20-a volt a történelmi nap. Kerülte a közszereplést, és ha mégsem tudott kitérni előle, igen rövidre fogta. Amikor megkérdezték, hogy milyen volt a Holdon, azt felelte: "Érdekes hely, merem ajánlani".

Szeptember 13-án a Washingtoni Nemzeti Katedrálisban nyilvános gyászszertartás lesz Armstrong búcsúztatására. A helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődő eseményt az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA televíziója élőben közvetíti, de látható lesz a világhálón a székesegyház, illetve az űrhivatal honlapján is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?