Idén sem nyit ki a megyercsi strand

strand
Megyercs |

Egyetlen komoly érdeklődő sem akadt a strand üzemeltetésére, ezért idén sem nyit ki a komáromi járásbeli Megyercs fürdője. 

Utoljára a 2014-es szezonban volt látogatható a családias hangulatú, tágas strand, ahol egy, fokozatosan mélyülő medence van.

A községi hivatal az önkormányzat határozata alapján még februárban kínálta fel hosszú lejáratú bérletbe a fürdőt és az ott található épületeket. Molnár Zoltán polgármestertől megtudtuk, mindmáig nem volt egyetlen komoly érdeklődő sem. „2014-ig a falu működtette a fürdőt, de nagyobb beruházásokat kellene végezni, amire nincs keretünk – mondta. – Sajnos, megfelelő pályázati kiírás sincs, ezért döntött a testület a bérbeadás mellett. Egyelőre viszont nem sikerült bérlőt találnunk.”

A megyercsi fürdő a hetvenes évek közepén épült, a kilencvenes évek elején anyagi okok miatt hosszabb időre bezártak, majd 2001-ben indították újra és 2014-ig működött. Egy 25x20 méteres medencéje van, a legmélyebb részén 150 cm, a legsekélyebben csupán 30 cm mély. A fürdő kapacitása 300 fő. Molnár Zoltán elmondása szerint kihasználtsága hullámzó volt, de a falubelieken kívül a környező településekről is látogatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?