Trump bevándorlók áldozatainak családját látta vendégül

Trump,
Washington |

Miután felesége, Melania a héten bevándorlókkal találkozott és a gyerekek családjuktól való elszakítása ellen tiltakozott, Donald Trump a Fehér Házban illegális bevándorlók által megölt áldozatok családját látta vendégül. 

Ők olyan állampolgárok, akiket mindörökre elválasztottak szeretteiktől – mutatta be a tizennégy meghívottat az elnök. 

Az Angyalcsaládok nevű szervezetet létrehozó családok tagjai fényképeket mutattak elveszített rokonaikról. Volt, aki felidézte, hogyan halt meg a gyermeke, mások az illegális bevándorlás visszaszorításának fontosságáról beszéltek. Laura Wilkerson elmondta, hogy az ő tizenéves fiát, Josht 2010-ben megkínozta és megfojtotta egy illegális bevándorló, a holttestet pedig el akarta égetni. Steve Ronnebeck azt idézte fel, hogy 21 éves fiát egy doboz cigaretta miatt gyilkolták meg. 
 

Ezekről a családokról a média nem vesz tudomást. Ez tisztességtelen – fogalmazott Trump, kijelentve, hogy a demokrata párti politikusok sem foglalkoznak a migránsok áldozataival és a hozzátartozóikkal. Az elnök hangsúlyozta: az illegális bevándorlás megállításakor ezzel a problémával is szembe kell nézni. Számokat, adatokat, eseteket sorolt rablásokról, nemi erőszakokról, gyilkosságokról. 

Leszögezte: változatlanul eltökélt abban, hogy gátat vet az illegális bevándorlásnak. „Hol van a média felháborodása a fogd meg és engedd el politika miatt?” – kérdezte, utalva a korábbi kormányzatok gyakorlatára, amely szerint az illegális bevándorlókat feltartóztatták ugyan, de azonnal szabadon is engedték. Ostorozta az úgynevezett menedékvárosokat is, amelyek szerinte illegálisan az országba érkező bűnözőknek adnak otthont. 
   
Trump dicsérte az Angyalcsaládok tagjait, remek amerikaiaknak nevezte őket, és azt mondta, hogy áldozataik nem voltak hiábavalók. Biztonságossá teszik az Egyesült Államok határait és gondoskodnak arról, hogy ilyenek is maradjanak – jelentette ki az elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?