Behozatal tölti meg a polcokat

üzlet bevásárlás
Pozsony |

Az üzletláncok szlovákiai élelmiszereket népszerűsítő masszív médiakampánya ellenére a szupermarketekben az utóbbi egy évben alig változott a hazai termékek aránya. Az egyes üzletláncok között azonban látványos különbségek vannak.

Az elmúlt években látványosan csökkent a szlovákiai élelmiszerek aránya az üzletek polcain. Tavaly már csak 37,2 százalékuk származott szlovákiai gyártótól és termesztőtől, míg 2011-ben ez még 50% volt. „A jó hír, hogy idén sikerült megállítani a visszaesést, így a hazai élelmiszerek aránya 37,7 százalékra nőtt, ami azonban csekély vigasz. A célunk ugyanis az, hogy az elkövetkező években a hazai élelmiszerek arányát újra legalább 50 százalékra növeljük, amitől továbbra is rendkívül messze vagyunk” – nyilatkozta Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) elnöke a GfK piackutató társaság legfrissebb elemzésére hivatkozva.

Poturnay szerint a szlovákiai élelmiszergyártók ugyan értékelik, hogy az üzletláncok az elmúlt időszakban jobban odafigyelnek a hazai termelőkre, ez a kezdeményezés azonban még gyerekcipőben jár. „A jövőben még több tárgyalásra lesz szükség a földművelésügyi tárcával és az üzletláncokkal, hogy látványos eredményeket érhessünk el” – tette hozzá a PKS elnöke.

Érdekes

Üzletlánc 2018/2011

Jednota 56%/68%

CBA 50%/64%

Tesco 42%/59%

Billa 40%/51%

Kaufland 37%/41%

Metro 36%/51%

Lidl 16%/16%

(Forrás: GfK)

Az egyes üzletláncok között azonban már most is látványos különbségek vannak. Akik a hazai élelmiszerek széles választékára vágynak, azoknak a COOP Jednota üzleteibe éri meg betérni, ahol a hazai élelmiszerek aránya eléri az 56%-ot, míg a sor végén kullogó Lidl üzleteiben ez az érték csupán 16%.

Nem csupán az üzletek, hanem az egyes termékcsoportok között is markáns különbségek vannak. A polcokon levő tejnek például 67%-a származik hazai termelőktől, az ásványvíznek 55, az alkoholos italoknak 49, a húsnak pedig 47%-a hazai. Szlovákiai édességet ugyanakkor nagyítóval kell keresnünk (9%), s ugyanez a helyzet az étolajjal (10%) és a konzervekkel (13%) is. (mi)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?