Kétszázezer euró új szaktantermekre

A szaktantermek nem lesznek készen a tanévnyitóra
Királyhelmec |

Nagyrészt európai uniós támogatásból közel 200 ezer eurót költhet új szaktantermek kialakítására és felszerelésére a szlovák alapiskola.

Pataky Károly polgármester elmondta, az iskola vezetése még tavaly pályázatot adott be az oktatásügyi tárcához, szaktantermek kialakítására és a meglévők modernizálásra kért támogatást. A 190 480 euró összköltségű beruházáshoz 180 956 euró hozzájárulást kértek, szinte a teljes összeget megkapták. A költségek 85 százalékát európai uniós, 10 százalékát pedig állami támogatásból fedezik, a településnek csak az 5 százalékos önrészt kell állnia. A polgármester emlékeztetett arra, hogy Királyhelmec jelenlegi vezetése deklarálta, prémiumokra és egyéb juttatásokra – a korábbi évektől eltérően – nem ad pluszpénzeket az iskoláknak, de a fejlesztésekhez szükséges önrészek fedezését a város, fenntartóként, átvállalja. Sőt, ha valamelyik projekt megvalósítása során pénzügyi nehézségek adódnak, vagy mint a magyar alapiskolában jelenleg zajló egyik utófinanszírozott pályázatnál, a település egyéb módon is támogatja az oktatási intézményt. (A magyar alapiskola két projektjének önrészét az önkormányzat szintén átvállalta.) A közel 200 ezer euróból a szlovák iskolában a biológiai, a kémiai, a nyelvi és a számítástechnikai szaktanterem, valamint a műhely újulhat meg. Ebből a pénzből a tantermek berendezését és felszerelését is kicserélhetik. Az egyelőre nem tisztázott, hogy az építési munkálatok mikor kezdődhetnek el, de arra kevés az esély, hogy még a nyári vakációban befejezik. Ha ez nem sikerül, a kivitelezőnek olyan eljárást kell választania, mely a lehető legkevésbé zavarja a tanítást. Pataky Károly tájékoztatása szerint a szlovák iskolában több fejlesztést is meg kellene valósítani. Ezek közül a legidőszerűbb az ablakok cseréje lenne, amihez szintén állami segítséget igényeltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?