Csalódott gazdák, veszteglő traktorok

gazdák
Pozsony |

Andrej Danko tegnap ugyan fogadta a fővárosban tüntető gazdákat, de a felek álláspontja nem közeledett. A gazdák ragaszkodnak egy olyan memorandum aláírásához, melyben a kormánykoalíció kötelezi magát, hogy teljesíti a követeléseiket.

Andrej Danko (SNS) tegnap tárgyalóasztalhoz hívta a fővárosban traktorokkal tüntető gazdákat. A találkozót követően kijelentette, hogy agrárminiszterét szembesíteni fogja azokkal az információkkal, melyeket a gazdáktól kapott. „Arra kértem Gabriela Matečná tárcavezetőt, szedje pontokba, hogy a kassai felhívásban megfogalmazott követelések teljesítése pontosan milyen stádiumban van” – közölte Danko, aki szerint minisztere rövid időn belül számot ad a teljesítésekről. Matečná ugyanis a tüntetés kezdete óta azt állítja, hogy a 18 követelés nagy részét – pontosan kilencet – már teljesítette, a többi megvalósítása folyamatban van, hármat pedig törvénysértőnek tart. Danko most úgy fogalmazott: rendszerszintű megoldásokat vár a minisztertől.

A gazdák képviseletében Peter Magdoško kijelentette, hogy folytatják a tüntetést. Ők ugyanis egy olyan memorandum aláírását szeretnék elérni, melyben a kormánykoalíció kötelezi magát, hogy pontosan megszabott határidőre teljesíti a követeléseiket. „A követeléseket és a határidőket a koalíciós partnerekkel szeretnénk egyeztetni, a memorandum kiindulópontjának a kassai felhívásban megfogalmazottakat tekintjük” – nyilatkozta Magdoško. Elmondta azt is, hogy a memorandum előkészítését Danko nem támogatta a tegnapi találkozó során. A gazdák kijelentették, készek napokig tüntetni, de a memorandumból nem engednek. Ma részt vesznek a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés által szervezett tüntetésen is.

Kapcsolódó cikkünk

Úgy tűnik, nem tágítanak a fővárosban tiltakozó gazdák. Az üres ígéretek helyett a kormánykoalíciótól egy közös memorandum aláírását szeretnék kicsikarni.

Egyelőre nem teljesítik a fővárosban traktoraikkal tüntető kisgazdák követeléseit. A két napja tiltakozó gazdák egyebek mellett az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) hatékonyabb működését, a májusban elfogadott földtörvény hatályosságának leállítását és az agrártámogatásokkal való visszaélések kivizsgálását követelik. A gazdák hangsúlyozták, hogy a jelenlegi rendszer ellehetetleníti a kis- és középgazdák, valamint a fiatal gazdák működését. Állítják továbbá, hogy az áprilisban, a kassai felhívásban megfogalmazott 18 követelésük ügyében nem történt előrelépés.

Danko színre lépett

Andrej Danko (SNS) csak azután hívta meg a parlamentbe a gazdákat, miután az ellenzéki SaS kész volt fogadni őket. Szerdán ugyanis sem Peter Pellegrini kormányfő, sem Gabriela Matečná agrárminiszter nem találkozott a gazdákkal. „Az igazság mindig középen van, de ma az igazság ezeknek az embereknek az oldalán van, és jelentős részben” – mondta az SNS elnöke a találkozót követően. Danko kijelentette, hogy szembesíti a minisztert a gazdáktól kapott információkkal. „Arra kértem a gazdák képviselőit, hogy szedjék pontokba és fogalmazzák meg a májusban elfogadott földtörvénnyel kapcsolatos kifogásaikat” – közölte a találkozót követően a nemzetiek vezére. Matečná lapzártánk után reagált az SNS elnökének felszólítására.

Danko elismerte azt is, hogy Szlovákia 1989 óta gyakorlatilag képtelen volt rendezni a földekkel kapcsolatos problémákat, melyek közül az egyik legsúlyosabb a parcellák földaraboltsága.

Kapcsolódó cikkünk

Folytatják a tiltakozást

Peter Magdoška, a tiltakozó gazdák nevében elmondta, hogy a Dankóval folytatott egyeztetés tárgytalan, és folytatják a tiltakozó megmozdulást, holott több régióban már megkezdődött az aratás. „Ragaszkodunk annak a memorandumnak az aláírásához, melyben a kormánykoalíció kötelezi magát követeléseink teljesítésére. A kassai felhívásban megfogalmazottakat pusztán kiindulási alapnak tekintjük, készek vagyunk a koalíciós partnerekkel a konstruktív egyeztetésre” – mondta Magdoško.

Ugyanakkor a gazdák azt szeretnék, ha egy-egy követelés teljesítését pontos határidőhöz kötnék. „Számunkra a memorandum aláírása a cél, ha kell, egy hétig is a fővárosban maradunk” – közölte Magduško.

A gazdák szeretnék létrehozni a kis- és középgazdák, valamint a fiatal gazdák érdekérvényesítő szervezetét is. Mintegy 17 ezeren működnek az országban valós érdekképviselet nélkül.

Bezárva a rakparton

A rendőrök tegnap is korlátozták a traktorok és egyéb munkagépek mozgását. A korábbihoz hasonlóan ismét csak ötös csoportokban engedték őket a főváros utcáin. Indulás előtt mindenkit megszondáztatták a rendőrök. Tegnap ismét a kormányhivatal és a parlament épülete elé hajtottak a mezőgazdasági gépekkel.

A gazdák ma csatlakoznak a Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés 17 órára, a kormányhivatal elé meghirdetett tüntetéséhez. A terv szerint a kormányhivatal előtt lesz a gyülekező.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?