A nagyszarván szlovák osztályokat követelő szülők értékelik Pellegrini érdeklődését

nagyszarvai iskola
Nagyszarva |

Azok a szülők, akik szlovák osztályok nyitását követelik a nagyszarvai alapiskolában, értékelik, hogy a problémával foglalkozott Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő is. Bíznak benne, hogy a község tudatosítani fogja: elkerülhetetlen a szlovák osztályok nyitása.

Beáta Obradovičová, a BKZ Kezdeményezés aktivistája kedden elmondta: a szülők azt szeretnék, ha a gyerekeik az anyanyelvükön tanulhatnának. A kezdeményezést a nagyszarvai, csallóköztárnoki (Trnávka), bacsfai (Báč), sárosfai (Blatná na Ostrove), keszölcési (Kyselice), macházi (Macov) és felbári (Horný Bar) szülők is támogatják. 

A miniszterelnök pénteken (6.15.) kijelentette: soha nem fogja tolerálni a nagyszarvaihoz hasonló helyzeteket, ahol a község képviselő-testülete elutasította szlovák osztályok nyitását a helyi alapiskolában.

Hozzátette: a kisebbségek által lakott területeken biztosítják az egyes nemzetiségeknek az anyanyelvi oktatást és az iskolákat. „Másrészről viszont soha nem fogom tolerálni, és nem fogok kormányfőként azzal a helyzettel egyetérteni, melynek néhány héttel ezelőtt a tanúi lehettünk, hogy a szlovák gyerekek számára nem tették lehetővé (…), hogy szlovák nyelven tanulhassanak” – hangsúlyozta a kormányfő, aki úgy véli, ez nem fair.

„Úgy, ahogy Szlovákia garantálja az összes kisebbségének az anyanyelvi oktatást, úgy a másik oldalon a Szlovák Köztársaság egész területén garantálni kell, hogy ha egy szlovák szlovákul akar tanulni, erre meglegyen a teljes joga, és az állam ezt biztosítsa számára” – foglalta össze Pellegrini.

A kormányfő az üggyel összefüggésben említést tett a decentralizált rendszerről is, melynek lényege, hogy a községek, illetve a városok felelősek a vagyonukért, ahogy az iskoláikért is, ezért a lakosoknak a polgármesterekre kell nyomást gyakorolniuk, hogy végrehajtsák a szükséges változtatásokat.  

A dunaszerdahelyi járásbeli (okres Dunajská Streda) Nagyszarva képviselőtestülete nem fogadta el a szlovák szülők által benyújtott petíciót, és elutasította, hogy a községi alapiskolában szlovák osztályokat hozzanak létre. Az idei önkormányzati választások után az újonnan megválasztott testület tovább foglalkozhat a kérdéssel, ha a szülőknek igényük lesz rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?