Ne becsüljük le a hátfájást!

hátfájás

Akár évekig is eltarthat, míg kiderül, hogy a gyakori hátfájás mögött a gerinc gyulladásos betegsége húzódik meg.

Ez azzal magyarázható, hogy a betegek lebecsülik a tüneteket, és nem mennek orvoshoz. Fennáll a veszélye annak, hogy a hátgerinc kezeletlen gyulladásos betegsége súlyosan korlátozhatja a beteg mozgását. Akinek hosszabb ideje fáj a háta, holnap lehetősége lesz arra, hogy Szlovákia néhány reumatológiai rendelőjében – ingyen és beutaló nélkül – kivizsgáltassa magát.

Talán nincs is olyan ember, akinek még soha nem fájt a háta. Minden egyes csigo­lya megérzi a sok ülést a számítógép előtt, a nehéz fi­zikai munkát vagy bármilyen sérü­lést. „Meg kell jegyzeni: nagy kü­lönbség van az időnkénti, de napo­kon vagy heteken belül megszűnő és aközött a fájdalom között, amely éjszaka jelentkezik és napközben is tart, s amelyet kellemetlen gerinc­merevség kísér” – mondta Dr. Zdenko Killinger, az ismert reuma­tológus. A hátgerinc gyulladásos be­tegsége (Bechterew-kór) rendszerint a 20-30 éveseket érinti. A statiszti­kai adatok szerint háromszor gyako­ribb a férfiaknál, mint a nőknél.

Sokakat foglalkoztató kérdés: ho­gyan lehet megtudni, hogy a hátfá­jás mögött gyulladásos betegség hú­zódik-e meg? „Leggyakrabban a be­teg deréktájon érez fájdalmat, ami fokozatosan a hátgerinc többi részé­re vagy a combokba is kiterjed. A fájdalom főleg éjszaka jelentkezik, gyakran hajnalban erre ébred a be­teg. Az a különös, hogy nyugalom­ban felerősödik, viszont torna vagy testi munka után enyhül” – magya­rázta a szakember. Különösen akkor kell figyelmet szentelni neki, amikor a fájdalmat kísérő izommerevség 30 percnél tovább tart, maga a fájda­lom pedig akár 3 hónapnál is to­vább.

Kapcsolódó cikkünk

Beutaló nélkül is

A nem teljesen egyértelmű tünetek alaposan megnehezítik a tényleges betegség felismerését. Ebből a szem­pontból nagy segítséget jelent az a holnapi akció, amelynek keretében 12 szlovákiai reumatológiai rende­lőben – beutaló nélkül és ingyen – szakorvos vizsgálja ki az érdeklődő­ket, egyebek mellett Pozsonyban két helyen (Agel Clinic, Jelačičova 8, Príkopova 3255/6), Rimaszom batban (Jazmín egészségügyi köz­pont) és Kassán (Reumatológiai rendelő, Brigádnická 2).

Ha kezelik, javulhat az életminőség

A Bechterew-kór autoimmun be­tegség, aminek az a lényege, hogy az immunrendszer a test saját sejt­jeit támadja meg. Meggyógyítani teljesen nem lehet, ám jó hír, hogy ha időben diagnosztizálják, nagyon jól kezelhető. A korai felismerés eredményeként kordában lehet tartani a fájdalmat, és csökkenteni lehet a különféle deformitások ki­alakulásának kockázatát. A diag­nosztika során a panaszok jellegé­nek klinikai értékeléséből, a hátge­rinc mozgékonyságának kivizsgálá­sából, a laboratóriumi tesztekből, a röntgenvizsgálatokból és a mágne­ses rezonancia eredményeiből in­dulnak ki.

A biológiai kezelésé a jövő

Ha beigazolódik a gyulladás, a keze­lőorvos megfelelő mozgást és keze­lést rendel el, mégpedig a diagnózis, a betegség aktivitása, az általános egészségi állapot és az életmód figye­lembe vételével. Ma már nem szte­roid antireumatikumok is a betegek rendelkezésére állnak, amelyek eny­hítik a fájdalmat, de nem befolyá­solják az alapbetegséget. A követke­ző lehetőség a betegséget befolyáso­ló antireumatikum alkalmazása. Ez akkor indokolt, amikor a hátgerin­cen kívül más ízületek is sérültek. A Bechterew-kór kezelésében nagy előrehaladást jelent a biológiai keze­lés abban az esetben, ha az említett gyógyszerek nem hozták meg a várt javulást.

„A biológiai kezelés hatása abban van, hogy célirányosan azokra az anyagokra irányul, amelyek a hátge­rinc, az ízületek és más testszövetek gyulladásos betegségét kiváltják. Hatására enyhül a fájdalom, a me­revség, és javul az ízületek mozgé­konysága” – tette hozzá Dr. Zdenko Killinger. (kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?