Túl feszültek voltak a játékosok a brazil kapitány szerint

Neymar
Rosztov |

Tite, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a világbajnokság első mérkőzésén, a Svájc elleni 1-1-es döntetlen alkalmával játékosai túl feszültek voltak.

 

A szakember úgy véli, a góljukig - amit a 20. percben Philippe Coutinho szerzett - túl nagy nyomás volt a brazil kezdőcsapat játékosain, akik a feszültség miatt még a gólelőny birtokában sem játszottak elég pontosan.

"Volt néhány tiszta helyzetünk, de a befejezéseknél nem összpontosítottunk megfelelően, ami abból eredt, hogy a vb első mérkőzésén túl idegesek voltak a játékosok" - mondta Tite. Hozzátette: mivel győzelmet várt, csalódott a döntetlen miatt.

 

Kapcsolódó cikkünk

A kapitány segítője, Cleber a brazil együttes "gyilkos ösztönét" hiányolta az összecsapáson, és hibaként említette, hogy túl gyakran veszítettek labdát, ami persze az ellenfél érdeme.

"A svájciak sokkal kiegyensúlyozottabban futballoztak, mint a 2014-es vb-n" - nyilatkozta a segédedző. Hangsúlyozta: a riválisnak sikerült nyomás alatt tartania a brazil játékosokat, akik hiába dolgoztak ki helyzeteket, nem voltak elég hatékonyak a befejezéseknél.

Az ötszörös vb-győztes dél-amerikaiak, a torna egyik favoritjai, az E csoportban legközelebb pénteken, Costa Rica ellen lépnek pályára, majd jövő szerdán Szerbiával mérkőznek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?