Idén 10–20%-kal gyengébb termés várható

Pozsony |

<p>A rendkívül szélsőséges időjárás a napokban megkezdődött aratásra is rányomja a bélyegét.</p>

A szlovákiai gazdák az előzetes becslések szerint idén akár 10–20 százalékkal kisebb termésre számíthatnak, mint tavaly. „A csapadék hiánya és a rendkívüli forróságok miatt az idei termés elmarad a várttól” – nyilatkozta Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője. Mindez valószínűleg az árakon is meglátszik majd, pontos előrejelzéssel e tekintetben azonban egyelőre az agrárkamara sem szolgál. Nemec szerint minden attól függ, hogyan alakulnak majd a világpiaci árak.

„Szlovákia hosszabb távon felesleget mutat ki a gabonatermesztésben, így egy esetleges gyenge termés sem okozhat gondokat a kereslet kielégítésében” – mondta el Nemec. Mivel az állattenyésztés leépülőben van, valószínűleg nem lesz hiány takarmánygabonából sem, hiszen ebből egyre kevesebb fogy Szlovákiában.

A kisebb termést azonban a gazdák mindenképpen megérzik, hiszen emiatt alacsonyabb bevételekre számíthatnak. Nemec szerint ez jelentős gondokat okozhat számukra a jövő évi termés megalapozásában, miközben az elkövetkező évben a földek bérleti díjainak növekedésére is fel kell készülniük. A kormány ugyanis nemrég tette közzé az államháztartási deficit csökkentése érdekében kidolgozott intézkedéscsomagját. A 22 pontból álló takarékossági csomag egyik pontja azzal számol, hogy a gazdák által a Szlovák Földalapnak fizetett bérleti díjakat a jövő évtől piaci szintre emelik. „Ha a földtulajdonosok azt látják majd, hogy az állam megemeli a tulajdonában lévő földek bérleti díjait, ők is többet követelnek majd” – figyelmeztet Nemec. A földbérleti díjak jövőre így akár 80 százalékkal is nőhetnek. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?