Ferenc pápa: Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból

pápa81
Vatikánváros |

Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból - jelentette ki Ferenc pápa Advent harmadik vasárnapján a római Szent Péter téren, ahol a keresztény karácsony üzenetéről beszélt, s ahol megáldotta a gyermek Jézus jászolba helyezendő szobrocskáit. Ferenc pápát 81. születésnapján az egész világból felköszöntötték. 

Ferenc pápa vasárnap déli beszédében kijelentette: az igazi karácsony a gyermek Jézus születéséről szól, aki

szegényen és törékenyen megszületett közöttünk, hogy szeretetét adja nekünk.

A katolikus egyházfő hozzátette: "Ez az igazi karácsony! Ha kivesszük belőle Jézust, mi marad karácsonyból?". Ferenc pápa megáldotta a gyermek Jézusnak azokat a szobrocskáit, amelyeket a római plébániákat látogató gyerekek vittek magukkal a Vatikánba, majd a jászolokban helyeznek el. 

A napsütéses Szent Péter téren több tízezren hallgatták Ferenc pápa szavait, aki vasárnap töltötte be 81. évét. Az egész világból számtalan üdvözletet kapott. 

A születésnapi tortáját az idén is a Vatikánváros közelében lévő római cukrászda készítette el. A cukrászati remekművet a Maupal nevű utcaművész díszítette, aki Róma utcáin már több falrajzot alkotott, egyebek között Supermanként ábrázolva Ferenc pápát. A tortán Ferenc pápa megszokott fekete aktatáskájával a kezében látható, hátán pedig a kettészakított és összefércelt világ, amelyet a pápa cipel a vállain. 

Ferenc pápa vatikáni lakhelyén, a Szent Márta-házban tölti születésnapját, amelyre az utóbbi években mindig római hajléktalanokat hívott meg, hogy velük ebédeljen.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?