Volkswagen Bugár

Volkswagen Bugár

Közben örültek, mert ismét rájöttek, hogy van bennük még egy közös: mindketten szeretnek nagy múltú politikusokra szavazni.

Hogyan kell rekkenni, maga tudja? – kérdezte Bandika Ervintől Dénesdtorcsmisérd és Somorja közt félúton, dugóban araszolva. Miért kérdi? – harapott egyet szalámis kiflijébe Ervin. Hát, csak azért jutott eszembe –, lökött egyet a Volkswagenen a tengelykapcsoló finom felengedésével Bandika –, mert ma is olyan meleg van, hogy mondhatnánk a hőségre: rekkenő. Viszont minek mondjam, ha nem tudom, mi az a rekkenés, vagy hogy hogyan kell rekkenni.

Már majdnem belekezdtek az etimologizálásba, amikor a rádió bemondta, hogy Bugár Béla is indul a szlovák államfőválasztáson. Ervin megragadta az alkalmat, és elmesélte, hogy gyerekkorában sokáig azt hitte, a híres amerikai színész, Humphrey Bogart magyar származású, hiszen vezetéknevét úgy ejtik: Bogár. Aztán nemrég azt is megtudtam, hogy a Volkswagen Bogár tervezéséhez köze volt egy Barényi Béla nevű magyar konstruktőrnek is, aki még az 1920-as években készített terveket róla, de aztán úgy maradt meg a legtöbbek emlékezetében, hogy a modellt teljes egészében az osztrák Ferdinand Porsche tervezte. Miután az autó az 50-es, 60-as években Amerikában is elterjedt, ráaggatták a Bug becenevet, ami szintén bogarat jelent. Akkoriban ívelt fel a Beatles nevű angol zenekar csillaga is, az ő nevük magyarul azt jelenti: bogarak.

Maga a Bugárra fog szavazni? – kérdezte Ervintől Bandika már Dénesdtorcsmisérd szívében, miután meglódult a kocsisor. Épp külföldön leszek – konstatálta Ervin. Hogyhogy? – döbbent meg Bandika. Ilyen a kreatív ipar, sosem tudhatja az ember, mikor kapja el a gépszíj – nyelte el a szalámis kifli utolsó traktusát Ervin. Én valószínűleg Bugárra adom a szavazatomat, jelentette ki magabiztosan Bandika. Miért? – kérdezte Ervin. Lebo Béla – felelte amaz, majd hozzátette, régen ki nem állhatta Bugárt, de az elmúlt egy év során valamiféle megmagyarázhatatlan szimpátia alakult ki benne a politikus iránt. Ervin közben rájött, hogy nem is jövőre lesz külföldön, hanem tavaly (last minute időutazás a Bermuda-háromszögbe), így az államfőválasztáson nyugodtan voksolhat ő is. Be is vallotta útitársának, hogy ha az MKP úgy dönt, hogy Csáky Pált indítja államfőjelöltként, akkor nem fog vacillálni, hanem bekarikázza, jó vastagon.

A kocsisor egyre szellősebb lett, Csölle után már nyolcvannal hasítottak Volkswagenükkel a főváros felé. Közben örültek, mert ismét rájöttek, hogy van bennük még egy közös: mindketten szeretnek nagy múltú politikusokra szavazni. Szívük mélyén pedig azt érezték, hogy az ország úgy járna legjobban, ha az említett két karizmatikus személyiség holtversenyben végezne, ugyanannyi szavazattal, így egymást kiegészítve közösen láthatnák el az elnöki feladatköröket a következő öt évben.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?