Nő a gondozói díj, több lesz a papírmunka

idősgondozás
Pozsony |

Júliustól 120 euróval emelkedik az egészségkárosultak gondozóinak támogatása, a nyugdíjas gondozók jövő hónaptól már közel 185 eurós havi díjat kapnak. A törvénymódosítás komoly adminisztrációs terhet is magával hoz.

Rövidesen jóváhagyhatja a parlament az egészségkárosultak támogatásáról szóló módosító javaslatot, mely az eredeti elképzelésekkel szemben jelentősen megemel több támogatási összeget. Júliustól 120 euróval, vagyis közel 370 euróra emelkedik azoknak a gondozóknak a havi díja, akik egész nap ápolnak egy egészségkárosult személyt. 92 euró 19 centtel, azaz 184 euró 71 centre nő azoknak a szociális támogatása, akik már nyugdíjasként gondoskodnak valakiről. Emelkedik továbbá az olyan szülőknek járó szociális támogatás összege is, akik súlyosan egészségkárosult gyermeküket gondozzák, ők a jelenlegi 49,80 euró helyett 100 euróra lennének jogosultak. A parlament szociális ügyi bizottsága tegnap annak a korlátozásnak az eltörlésére is rábólintott, melynek értelmében, ha az egészségkárosult gyermek heti 20 óránál többet töltött az iskolában, a róla gondoskodó szülő havi díját levonták. Egy euróval, azaz a jelenlegi 2,82 euróról 3,82 euróra emelkedik a személyi asszisztensek vagy személyi segítők órabére. „Mindig is gond volt, hogy bizonyos régiókban találjunk olyan embereket, akik hajlandók személyi segítőként dolgozni” – mondta Robert Fico, a Smer elnöke, aki szerint ez 1 eurós emelés attraktívabbá teheti a személyi segítők hivatását. A tervezett emelésekkel a bizottság minden tagja egyetértett.

Köböl Tibor, az Egészség-károsultak Nemzeti Tanácsának alelnöke szerint az emelések komoly előrelépést jelentenek, legyen szó a személyi asszisztensek órabéréről vagy a gondozói díj növekedéséről. Utóbbi 120 euróval emelkedik, de a munkaügyi minisztérium eredetileg háromlépcsős emeléssel számolt, s az utolsó már a minimálbér szintjén mozgott volna. „A további emelés ismét a politikai akaraton múlik” – emlékeztetett Köböl Tibor, aki szerint bár a politikusok most úgy tálalják, hogy ezeket az emeléseket ők javasolták, a tárcaközi egyeztetésen az összes emelési javaslatot lesöpörte a tárca az asztalról. „A helyzet az egy hónappal ezelőtt, a parlament előtti tüntetést követően vett kedvező fordulatot, az egyeztetések ekkor kezdődtek el” – mondta lapunknak Köböl. Negatívumként a személyi asszisztensekre vonatkozó részletes, órákra lebontott kimutatását emelte ki a javaslatból, mely az egészségkárosultak, de a munkaügyi hivatalok számára is komoly kihívást fog jelenteni.

Kapcsolódó cikkünk

A súlyos egészség-károsultak kompenzálására szolgáló jogszabály módosításával – melyről a ma kezdődő júniusi ülésszakon dönt a parlament – a súlyos egészségkárosultak jövedelmének alsó határát a létminimum 1,7-szereséről a létminimum kétszeresére növelnék. „Eddig, ha a súlyosan egészségkárosult személynek a létminimum 1,7-szeresénél magasabb volt a jövedelme, akkor a juttatásai különböző módon csökkentek. Egyrészt védeni akarjuk az egészségkárosultak jövedelmét, másrészt motiválni szeretnénk őket, hogy betagozódjanak a társadalomba, és ne csökkenjenek a juttatásaik, ha munkát vállalnak” – állítja Robert Fico. Köböl Tibor, az Egészségkárosultak Nemzeti Tanácsának alelnöke szerint ez az intézkedés is komoly előrelépést jelent. „Nagyon sajnáljuk viszont, hogy kiesik a törvényből az automatikus valorizáció, vagyis a jövőben már nem a létminimumtól függően emelkednek a hozzájárulások, hanem konkrét összegekkel” – mondta Köböl Tibor, aki szerint a tárca első javaslata még az automatikus valorizációval számolt. Az egyeurós órabéremelés margójára megjegyezte, hogy reményei szerint vonzóbbá válik a személyi segítő hivatása, mert az utóbbi időben jobbára csak kényszerből vállalták ezt a munkát. Ráadásul a súlyosan egészség-károsultak személyi segítőinek napi munkájáról, ha a plénum is rábólint, részletes, órákra lebontott kimutatást kell készíteniük az egészségkárosultaknak. „Ezzel az egészségkárosultaknak is több munkájuk lesz, de a legnagyobb gondot a munkaügyi hivataloknak fogja okozni. Ugyanis 9500 olyan személy van az országban, aki jogosult személyi segítőre, s mintegy 20 ezer segítővel dolgoznak. Vagyis 20 ezer kimutatást kell a hivataloknak mintegy 10 nap alatt ellenőrizni ahhoz, hogy a kifizetéseiket jóváhagyják” – magyarázta Köböl Tibor, aki szerint az esetleges visszaélések kiszűrésére a munkaügyi hivatalnak már most is számos lehetősége van.

A tervezet további pozitívumának tartja, hogy ha a módosítást követően az egészségkárosult elhalálozik, a lakásátalakításra, az egészségügyi eszközök, illetve a személygépkocsi vásárlására igényelt hozzájárulást a hozzátartozóknak, örökösöknek nem kell kiegyenlíteniük. Eddig ugyanis a hétéves hozzájárulás megmaradt részét törleszteniük kellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?