Helyükre emelték az új komáromi Duna-híd első acélelemeit

Duna-híd
Komárom |

Megérkeztek a beruházás helyszínére az acélszerkezet első elemei, a legelsőket tegnap a helyükre emelték.

Az acélszerkezet gyártása 2018 elején kezdődött meg, a munkálatokat három gyártóüzemben, Lengyelországban, Csehországban és a komáromi hajógyárban végzik. Most érkeztek meg az ún. merevítő tartó első elemei, amelyeket a helyükre emeltek. A beruházásnak köszönhetően 2019 végéig közvetlen teherforgalmi kapcsolat jön létre Komáromnál Magyarország és Szlovákia között.

Sitku László, a Hódút Zrt. hídépítési igazgatója ismertette az építés folyamatát. „Jelenleg folyamatban van a pilonelemek gyártása, ezek jövő héten érkeznek a helyszínre, nyár végére pedig már 100–120 méter hosszú pálya is látszódni fog, a víz felett egyre jobban kirajzolódik majd a híd képe” – mondta. A beruházás uniós forrás felhasználásával valósul meg. A projekt teljes költségének közel 85 százalékát az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatási alap finanszírozza. A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a NIF (Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő) Zrt. és a Szlovák Közútkezelő Társaság beruházásban valósul meg, uniós, magyar és hazai forrás felhasználásával.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?