Peking üdvözölte a találkozót, és teljes atommentesítésre szólította fel Észak-Koreát

trump-kim csúcs
Peking |

Az Észak-Korea legfőbb szövetségesének számító Kína kedden üdvözölte Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un phenjani vezető szingapúri csúcstalálkozóját, és teljes atommentesítésre szólította fel kelet-ázsiai szomszédját.

"Fontos tény, hogy a két ország legfelsőbb vezetői egyenlőkként ültek tárgyalóasztalhoz, és mindez egy új korszak kezdetét jelenti" - nyilatkozott újságíróknak Vang Ji kínai külügyminiszter.
   

Vang Peking támogatásáról biztosította a feleket. A külügyminiszter leszögezte, hogy Kína fontos és kivételes szerepet játszott a közeledésben, s ezt folytatni kívánja.
 

Kim Dzsong Un az év eleje óta kétszer járt Kínában. A szomszédos nagyhatalom volt az első külföldi ország, amelyet Kim 2011-es hatalomra kerülése óta felkeresett.
   

A kínai diplomácia vezetője egyúttal szót emelt a Koreai-félsziget békéjéért is. Szerinte a Szöul és Phenjan közötti békekötés választ jelentene Észak-Korea jogos biztonsági aggályaira. Az 1950-53-as koreai konfliktust békekötés helyett tűzszünet zárta, így Észak- és Dél-Korea jogilag még mindig háborúban áll egymással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?