Kulturális veszteségeink II.

Ami rendben is van, hiszen nemzetközi viszonylatban ezek végül is üzleti vállalkozások, bármennyire a zenéről szólnak is.

Aztán, amikor apadni kezd a kassza, egy ideig még lehet pénzt keresni kiadatlan számokkal, fiókban lapuló dalkezdemények befejezésével, remasterelt koncertfelvételekkel. De egyszer eljön a nap, mikor már semmi újat nem tudnak összekaparni a kiadó emberei, sem a stábtagok. Ilyenkor a halott világsztár kísérőzenekara önállóan kezd el turnézni, vagy

a legutolsó turnédobos is úgy hirdeti magát a plakátokon, hogy „XY zenekarának volt dobosa”.

A feloszlott bandáknál kicsit más a helyzet, mert a „márkanévnek” általában van egy jogtulajdonosa, aki használhatja azt, és gyakorlatilag bármilyen felállásban koncertezhet a jól bejáratott néven. Az alkalmi csapat előadja a nagy slágereket, és a rajongóknak nem is kell több a boldogsághoz. De olyan is előfordul, hogy az eredeti felállásból már senki sincs a bandában, ami – úgy tűnik – szintén nem akadály egy-egy sikeres világ körüli turnéhoz. Hiába, az emberek szeretnek nosztalgiázni, főleg ötvenéves kor felett. És micsoda szerencse, hogy akkorra már a pénztárcájuk is vastagabb, mint ifjú rajongó korukban, amikor nem mindig engedhették meg maguknak a koncertjegyet.

Amikor megjelentek a placcon a The Pink Floyd Experience és az ABBA the Show típusú profittermelő szolgáltató egységek, azt hittem, egy-két év, és lecseng ez a beteg dolog, senki sem lesz kíváncsi ilyesmire. Tévedtem. Egyebek mellett ezért nem leszek soha gazdag. Az első hologram-fellépések sikere (Tupac Shakur, Michael Jackson, Ronnie James Dio) tulajdonképpen már meg sem lepett.

Most viszont egy egészen dermesztő jelenség járja be Európát.

A négy évtizede halott Elvis turnézik egy LED-falon, a szimfonikus zenekar élőben kíséri, az özvegy, Priscilla Presley pedig a számok között sztorizik a férjéről és a dalok születésének körülményeiről.

A produkció a napokban járt Budapesten, és ott is megtöltötték az arénát olyan emberek, akik hajlandók azért fizetni, hogy a YouTube helyett egy hatalmas falon láthassák azokat a felvételeket Elvisről, amelyek egyébként szabadon hozzáférhetőek. És hogy hallhassák a király (egyébként eredetiben tényleg jó) dalait nagyzenekari körítéssel.

Lám, egy újabb piaci szegmens, amely eddig elkerülte a figyelmemet. Pedig pofonegyszerű ötlet, és gyakorlatilag bárkivel meg lehet csinálni, aki már halott, így nem tiltakozhat. Nyilván lesz is folytatása ennek a projektnek…