Alsó-Zemplénben már 11 esetben igazolták a kanyarót

kanyaró
Nagymihály |

Az alsó-zempléni kanyarójárvánnyal összefüggésben már 11 esetben igazolták, hogy a diagnosztizált megbetegedés valóban kanyaró. További 13 esetben valószínűsíthető a kanyaró előfordulása, ez ügyben laboratóriumi vizsgálatra kerül sor. A TASR hírügynökséget Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője tájékoztatta pénteken.

 

Elmondása szerint a nagymihályi járásbeli Deregnyő (Drahňov) községben 22, Őrmező (Strážske) városában 1, a szobránci járásbeli Alsóbaskóc (Baškovce) községben szintén 1 kanyarógyanús megbetegedést diagnosztizáltak. Hozzátette: összesen 21 páciens szorult kórházi ellátásra, komoly szövődmények egyiküknél sem léptek fel.

A legtöbb megbetegedés – 12 – a 15 és 19 év közöttiek korosztályában fordult elő, az egy és 14 év közötti gyerekek közül heten betegedtek meg, a többi páciens 20 és 44 év közötti felnőtt. Két egészségügyi nővér is megbetegedett, akik a nagymihályi kórház infektológiai osztályán dolgoznak.  

 

A járvánnyal összefüggésben hétfőig (6.4.) 102 gyereket oltottak be Deregnyő községben, a megelőző eljárás egész héten folytatódik. Račková hozzátette: a beoltottak pontos száma egyelőre nem ismert.

A kanyaró Nagy-Britanniából érkezett Szlovákiába, alsó-zempléni felbukkanásáról az ÚVZ múlt hét elején tájékoztatott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?