Kisebbség: nem a fogyás a probléma

Bukovszky László, Fiala-Butora János, Simon Attila
Somorja |

Konferenciát szervezett június 5-én a Fórum Kisebbségkutató Intézet, hogy a szlovákiai magyar közösség létezésének centenáriumán áttekintse, hol tart a közösség és milyen lehetőségei vannak.

A szlovákiai magyarság 100 éves történetéről, az abból levonható tanulságokból, illetve a jelenben érvényesíthető jogokról szólt a Helyzetjelentés a szlovákiai magyar közösségről: helyünk Európában – kihívások, stratégiák című tudományos konferencia.

A történelem szerepe

Bukovszky László történész, a szlovák kormány kisebbségi kormánybiztosa a szlovákiai magyar kisebbség száz évét négy korszakra osztotta: 1. 1918–1938, 2. 1938– 1945, 3. 1945–1989, 4. 1989–2018. A történelmi események által meghatározott korszakok sokféle kihívást hoztak a közösségnek. Simon Attila azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet, állapot nem előzmény nélküli, megvannak a gyökerei a múltban. A korszakolást folytatva Simon áttekintette, mely korszakban volt a szlovákiai magyar közösség politikailag autonóm, és vajon érvényesült-e a vélemények sokszínűsége, pluralitása. Úgy véli, két korszakban teljesült ez a két feltétel: az 1918-tól 1938-ig tartó időszakban és 1989-től napjainkig.

Mit adjon az állam

Fiala-Butora János jogász szerint a nyelvi jogok alatt gyakran azt értik Közép-Európában, hogy az állam nem tilthatja meg a nyelvhasználatot, ugyanakkor nem is köteles biztosítani semmit. Érdemi nyelvi jogokról akkor beszélhetnénk, ha hivatalos státuszt kapnának a kisebbségi nyelvek, ez nem azt jelentené, hogy jogunk van használni a nyelvet, hanem az állam biztosítaná, hogy használni is tudjuk. Fiala-Butora úgy véli, a nemzetközi kisebbségi jogi rendszer a nyelvi jogok szempontjából megfelelő keretet ad-e a szlovákiai magyarok érdekképviseleti céljainak és stratégiájának a meghatározásához. A nyelvi jogok terén olyan jogi megoldásra lenne szükség, amely garantálná a szlovákiai magyarok egyenlőségét, megvédene a diszkriminációtól és az asszimilációtól. Szerinte van olyan jogi keret, vannak olyan nemzetközi példák, amelyek képesek biztosítani egy közösség számára az egyenlőséget. A megfelelő jogokhoz megfelelő társadalmi gyakorlat társul.

Hibás budapesti politika

Bárdi Nándor a budapesti kormányzatok nemzetpolitikáját és magyarságpolitikáját bírálta. Az MTA Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője úgy látja, hogy lényegében a Fidesznek nincs igazi nemzetpolitikai stratégiája, az a politikai stratégia működik, ami folyamatosan a „működtetés barkácsolásából” áll. Arra kereste a választ, hogy egy vezérdemokrácia tudja-e a kisebbségi kérdést kezelni. A kisebbségi elitek alkut kötöttek az egyes országokban a mindenkori hatalommal, de ezek aszimmetrikus alkuk, mert nem intézményesítették a kisebbségi jogokat, ezért ezeket az alkukat újra kel tárgyalni. Rámutatott, hogy vezérdemokráciában a szakpolitika nincs könnyű helyzetben.

Nemzeti közösségépítés

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a magyar kormány szemszögéből beszélt a nemzetpolitika és kisebbségi közösségépítés lehetőségeiről és módszereiről adott elő. Úgy véli, az Orbán-kormány egyik főszabálya vagy célja a külhoni magyarok identitáserősödése, megmaradása – az előadó is ebből indult ki. Elhangzottak érvek a centralizáltabb és a decentralizáltabb nemzetpolitika mellett is. A magyar nemzetpolitika egyik pillére az előadó szerint az állampolgárság, de a klasszikus nemzetpolitika mellett megjelent a gazdaságfejlesztési szemléletű nemzetpolitika és megerősödött a jogvédelem is.

Minőségi kisebbségi élet

Szarka László, a Selye János Egyetem tanára a két korábbi előadáshoz adott egy új szempontot. Az elmúlt száz évben kisebbségi magyarsággal három megközelítésből foglalkoztak: a befogadó állam felől, a magyar állam nemzetpolitikája és a kisebbség felől. Mintha az elmúlt száz év azt sugallná, hogy nem lehet a nemzet-, kisebbség- és szomszédságpolitikát összehangolni – eddig legalábbis nem sikerült. Hatékony nemzetpolitikát csak tágabb regionális keretek között lehet elképzelni, az uniós csatlakozás után is fontos szerep jut a szomszédságpolitikának – érvelt az előadó. A nemzetállami Trianon-szindróma vakfoltjai máshova helyeznek el bennünket a térségben. A fő probléma nem a demográfiai fogyás, hanem a minőségi élet, be kell bizonyítani, hogy kisebbségben is lehet értelmes életet élni.

Nemzetiidentitás-kritika

Európa a 20. században elveszíti domináns pozícióját a világban – mondta Öllös László politológus, a Fórum Intézet elnöke. A globális versenyben az Európai Unió folyamatosan lemarad a világ más régió mögött. A hagyományos nemzeti szuverenitás megtarthatatlan a globalizáció korában, Európa nemzeteinek össze kell fogniuk – meghaladva a régi problémáikat – és új lendületet kell adniuk a kontinens fejlődésének. Ennek olyan új elemeket is tartalmaznia kell, amelyek eddig nem voltak meg, például a nemzeti identitás kritikája.

Az új kihívásokra Európában a kisebbségi közösségek sem tudnak reagálni – mondta Csáky Pál EP-képviselő, aki a kisebbségpolitika kapcsán felvetette az utódállamok felelősségét is. Az előző előadás euroszkeptikus kicsengése után Csáky próbált egy optimistább Európa-képet megrajzolni.

Folytatás ősszel

Helyzetjelentés a szlovákiai magyar közösségről: helyünk Európában – kihívások, stratégiák című tudományos konferencia valójában két részből áll: a júniusi első részt, amelyben a történelmi visszatekintés és az elméleti keret fölvázolása kapott nagyobb hangsúlyt, ősszel követi a második, nagyobb volumenű konferencia, amely a szlovákiai magyar közösség „belső világára” fókuszál. Azon olyan témák kerülnek terítékre, mint a társadalom összetétele, a romakérdés, gazdasági kihívások és a sajtó helyzete.

A két konferencia előadásait kötetbe gyűjtik a szervezők; olyan kötet megjelentetését tervezik, amelyből kiderül, hogy mit gondol 2018-ban ez a közösség magáról. Simon Attila, a Fórum Intézet igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ma olyan értékek kérdőjeleződnek meg, amelyekre eddig építettünk; szerinte a felelős értelmiségiek segíthetik a politikai döntéshozókat, hogy jó döntéseket hozzanak. Abban pedig minden közösség csak reménykedhet, hogy az értelmiségiek (kutatók és szakemberek) ajánlásait a politikai döntéshozók (még) figyelembe veszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?