22 ezer tartalékost hívtak be Svédországban

svéd hadsereg
Stockholm |

Huszonkétezer tartalékost hívtak be szerdán Svédországban, a nemzeti ünnepen, amelyen a hivatásos hadsereg támogatásával, az Oroszország és a Nyugat közötti feszültségek hátterében, 40 éve nem gyakorolt mozgósítást tesztelték.

A kedden bejelentett manőverekben 40 zászlóalj vesz részt az ország egész területén. A hadsereg abban bízik, hogy az önkénteseknek legalább fele eleget tesz a behívásnak, őket a felderítési, védelmi és hadtáp feladatok ellátásában veszik igénybe a terepen.

Ez az első alkalom 1975 óta, hogy a svéd vezérkar a tartalékosokkal együtt nemzeti szintű gyakorlatot tart. 

Micael Bydén tábornok vezérkari főnök közleményében azt írta, az a küldetésük, hogy megerősítsék Svédország védelmét, javítsák műveleti képességeiket. Kipróbálják szervezetük mintegy felének mozgósítási láncolatát, amit 1975 óta nem tettek meg. A tartalékosok védelmi és megfigyelési küldetései létfontosságúak ahhoz, hogy a hadsereg többi része megvédje Svédországot - tette hozzá. 

Svédország, amelynek több mint két évszázada nem volt fegyveres konfliktus a területén, nem tagja a NATO-nak, de részt vesz az észak-atlanti szövetség békepartnerségi programjában.

A svéd vezetők rendszeresen hivatkoznak Oroszországra, hogy igazolják a haderő korszerűsítését, vagy a tavaly visszaállított kötelező katonai szolgálatot vagy akár azt, amikor újra egy ezredet vezényeltek Svédország balti-tengeri előőrsére, Gotland szigetére. 

A kormány 4,8 millió példányban egy könyvecskét állított össze "A válság vagy háború esetére" címmel, amelyet postai úton juttattak el a lakossághoz május 28-a és június 3-a között. A húsz oldalas kiadványban leírták azokat a veszélyeket, amelyek az ország lakosait fenyegethetik (háború, merénylet, kibertámadás, súlyos balesetek és természeti katasztrófák), illetve, hogy mit kell tenni ilyen esetekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?