Vendégségben a VASÁRNAPBAN: A szenci Nefelejcs Házban

„Most érkeztél erre a földre. Arcodon az angyalok könnyét hordod” – énekli az egyik kislány, s ahogy körbenézek a teremben ülő anyukákon, akik sugárzó arccal figyelik a műsort, látom, hogy a legtöbbnek nedves a szeme. A szenci Nefelejcs Házban őket köszöntik fiaik, lányaik, akiktől nem akármilyen teljesítmény megtanulni a versikét, elénekelni a dalocskát. S ha megtanulják is, nem biztos, hogy elő is adják. Ha sikerül, az óriási öröm. Tivadar szépen, értelmesen elmondja, mit kíván anyukájának. A Down-kóros Réka és Anasztázia szaval, Varga Kati, aki már idősebb, ugyancsak az anyukáját köszönti. Maxim és Vaneszka következik. Aztán Olivér, Veronika, ő többször is fellép. Romankót nem nagyon érteni, mert beszélni nem tud, de mosolyogni annál inkább. Fülig a szája, ragyog a szeme, s olyan szeretettel, hálával néz rám, hogy rögtön szívembe zárom. És a többieket is. A kis nézősereg feszülten figyeli az előadást, én meg őket figyelem, s ahogy felcsendül a következő dal, hogy „gyermekem, nekem elég az is, hogy létezel”, arra gondolok, hogy a legtöbb itt ülő anya ezt érezheti.

Milyen a Nefelejcs Polgári Társulás elnökének családja? Milyen az élet két sérült gyerekkel? Mit csinálhat a szülő, ha megtudja, beteg a gyereke? Milyen lehetőségeik vannak? Milyenek a hétköznapok? Milyen hatással van a kialakult helyzet a családra?

Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Urbán Klára riportját.