Hetvenmillió dolláros rekordáron kelt el a "Ferrarik szent grálja"

Ferrari 250 GTO
New York |

Hetvenmillió dollárért kelt el egy New York-i árverésen egy 1963-ban készült Ferrari 250 GTO sportautó, amely 1964-ben megnyerte a Tour de France autóversenyt.

A The New York Post hétvégi beszámolója szerint ebből a modellből, amely óránként 280 kilométeres sebességgel tudott haladni, és olyan versenyautó volt, amely közúton is közlekedhetett, 1962 és 1964 között összesen 36 darab készült.    

A "Ferrarik szent gráljaként" emlegetett, 4153 GT elnevezésű versenyautót a New York-i árverésen rekordáron vásárolta meg egy amerikai üzletember. 

A Ferrari történetét kutató Marcel Massini a világ három vagy négy legjobb GTO (Gran Tourismo Omologata) autója egyikeként beszélt a modellről. A szakértő hozzátette: biztos benne, hogy öt éven belül a modellért akár 100 millió dollárt is adnak majd.

A modellt a kilencvenes években a hertfordshire-i központú DK Engineering vállalatnál állították helyre. A Ferrarinak nem volt nagyobb balesete, és szinte teljesen eredeti állapotban maradt meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?