Rakétákat lőttek ki Gázából, Izrael légicsapással válaszolt

gázai
Jeruzsálem |

Rakétákat lőttek ki szombaton Izraelre a Gázai övezetből, amire válaszul a zsidó állam légicsapást mért az övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezet állásaira.

Az övezetből két rakétakilövést észleltek. Az egyik rakétát a Vaskupola nevű védelmi rendszer megsemmisítette, a másik pedig az izraeli haderő tájékoztatása szerint még a Gázai övezetben a földbe csapódott.

Az övezetben élők pár órával később arról számoltak be, hogy az izraeli légierő a Hamász legalább három kiképzőtáborára mért csapást.

A héten de facto tűzszünet jött létre Izrael és a gázai fegyveres csoportok között, miután az elmúlt hetekben a 2014-es gázai katonai beavatkozás óta a legvéresebb összecsapások voltak palesztinok és izraeli katonák között a Gázai övezet határán. Kedd éjjel és szerda hajnalban a Hamász és az Iszlám Dzsihád még több tucat rakétát és gránátot lőtt ki Izraelre, amire az izraeli hadsereg szintén légicsapásokkal felelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?