A vádesküdtszék jóváhagyta a Harvey Weinstein elleni vádakat

Weinstein
New York |

A vádesküdtszék jóváhagyta a Harvey Weinstein elleni vádakat és nemi erőszak, szexuális bántalmazás és más bűncselekmények miatt hivatalosan is vádat emelt az egykori filmmogul ellen a manhattani államügyész közlése szerint.

Weinstein múlt hét pénteken feladta magát a New York-i rendőrségen, majd átszállították a bíróságra, ahol két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel vádolták meg. A filmmogult még aznap egymillió dollár óvadék ellenében szabadon engedték, de elektronikus nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el New York és Connecticut államot.

A vádesküdtszék feladata annak eldöntése volt, hogy az ismertetett vádak megállják-e a helyüket. 

„Ez a vádemelés egy lépéssel közelebb viszi a vádlottat a felelősségre vonáshoz. Hatóságunk az ügyet nem a sajtóban, hanem a tárgyalóteremben kívánja tárgyalni, ahova tartozik” – mondta Cyrus Vence államügyész. 

Benjamin Brafman, Weinstein ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, hogy ügyfele nem tesz vallomást a vádesküdtszék előtt, mivel nincs elég idő a felkészítésére. Az ügyvéd a sajtóhoz eljuttatott közleményében azt kifogásolta, hogy olyan információt tartottak vissza, amely Weinstein védelmét segíthetné.

A vádesküdtszék vádemelése után Brafman azt mondta, nem lepte meg ez a lépés, ugyanakkor kifejtette, hogy ez pusztán formaság és Weinstein következetesen tagadni fogja az ellene felhozott vádakat.

Weinstein a hivatalos vád szerint Lucia Evanst orális szexre kényszerítette tribecai irodájában 2004-ben. Egy másik, meg nem nevezett nőt állítása szerint Weinstein 2013-ban erőszakolt meg egy hotelben. Brafman azt mondta, a férfi 10 éven át tartott fenn közös megegyezésen alapuló kapcsolatot az utóbbi nővel és ez a viszony az állítólagos erőszaktevés után is folytatódott. 

Weinstein a vádak alapján akár 25 év börtönbüntetést is kaphat a Variety szerint. 
A Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat társalapítóját összesen több mint 70 nő – köztük Salma Hayek, Ashley Judd, Rose McGowan és Gwyneth Paltrow – vádolta meg nemi erőszakkal és szexuális zaklatással 2017 októbere óta, amikor a The New York Times és a The New Yorker amerikai napilapok feltárták a producer zaklatási ügyeit. 

A botrány kirobbanása után Harvey Weinsteint eltávolították a cég éléről, az amerikai filmakadémia pedig megvonta tőle a tagságot. A bukott filmmogul ellen Los Angelesben és Londonban is rendőrségi vizsgálat folyik a bejelentések alapján.

A 66 éves Weinstein helytelen szexuális viselkedését elismerte, de következetesen tagadja, hogy valaha közös megegyezés nélküli nemi aktusban vett volna részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?