Szentmártoni János Csurkáról: külön kell választani politikusi és művészi tevékenységét

Budapest |

<p>Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke szerint az utókornak úgy kell megítélnie Csurka István munkásságát, hogy szét kell választania írói és politikusi tevékenységét.</p>

Csurka István tagja volt a Magyar Írószövetségnek, és a hatvanas-hetvenes évek magyar prózai és drámai irodalmának kiemelkedő egyénisége volt, ezt senki sem vitathatja, és Csurka alkotói tehetségét sem vonhatja kétségbe senki - mondta az MTI-nek szombaton Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke. Hozzátette: az utókornak úgy kell megítélnie Csurka István munkásságát, hogy szét kell választani politikusi és írói tevékenységét. Írói életműve jelentős, bár az utóbbi években kevesebbet dolgozott. "Utolsó drámáját, A hatodik koporsót, amelyet az Új Színházban kívánnak bemutatni, nem ismerem" - nyilatkozta az elnök.
Szentmártoni János hangsúlyozta, hogy Csurka István fontos szerepet játszott a Magyar Írószövetség életében is. "A nyolcvankilences rendszerváltozás karizmatikus figurája volt, nemcsak a politikában, hanem az irodalmi életben is. Részese volt a változások szellemi előkészítésének. A Magyar Írószövetség 1986-os tisztújító közgyűlésén igen kemény beszédet mondott. Mindenképpen a magyar irodalom egyik nagy egyénisége távozott az élők sorából" - mondta az írószövetség elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?