Pozsonyban az építési telek is drágább, mint vidéken

építkezés
Pozsony |

A lakosság anyagi helyzetének a javulása és a továbbra is alacsony hitelkamatok miatt egyre nagyobb az érdeklődés a családi házak építése iránt, ami az építési telkek árán is meglátszik. Pozsony és az ország többi régiója között azonban e tekin-tetben is látványos különbségek vannak.

„Pozsonyban továbbra is az Óváros a legdrágább az építési telkek iránt érdeklődőknek, egy négyzetméterért itt átlagosan 700 eurót kérnek. Az elmúlt negyedévben azonban az ár a 700 eurót is jóval meghaladta” – nyilatkozta Martin Lazík, a Nehnuteľnosti.sk ingatlanportál elemzője. Szerinte mindezt figyelembe véve, nem csoda, hogy a legnagyobb érdeklődés a fővároson belül az olcsóbb récsei, pozsonyhidegkúti (Dúbravka) és dévényújfalui építési telkek iránt mutatkozik.

Továbbra is nagy az érdeklődés természetesen a főváros környéki települések ingatlanjai iránt is. „Jól látszik, hogy az embereknek egyre több elkölthető pénze van, amit igyekeznek észszerűen felhasználni. Pozsonyon kívül olcsóbban juthatnak hozzá az építési telkekhez, így több pénzük marad az építkezésre is. A Szenci járásban például egy négyzetméternyi építési telekért átlagosan 95 eurót kérnek. Egy 800 négyzetméteres telekhez így nagyjából 76 ezer euróért juthatunk hozzá, miközben egy öregebb kétszobás pozsonyi lakás nagyjából 120 ezer euróba kerül” – tette hozzá Lazík. Szerinte egy kisebb telken álló szerkezetkész házhoz a Pozsony környéki településeken akár már 140 ezer euróért is hozzájuthatunk.

Az elmúlt négy évben látványosabban nőttek azonban a kassai és a város környékén található építési telkek árai is. „Pozsonyon kívül a legdrágább telkeket Kassán kínálják, ahol az ár meghaladhatja a 250 eurót is, az átlag azonban nagyjából 170 euró körül mozog” – mondta Lazík. Az építési telkek árai szerinte az elmúlt időszakban Nagyszombat, Zsolna és Trencsén környékén is nőttek. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?