Másfél millió családnak osztott szét készpénzt az ENSZ és a Világbank

jemen
Ammán/Kairó/Teherán |

A jemeni polgárháború sújtotta mintegy kilencmillió ember jutott forrásokhoz a sürgősségi készpénz-átutalási program keretében, amelyet az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Világbank egyik intézménye, a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) működtet - közölte hétfőn a világszervezet.

Családonként átlagosan 30 dollárt fizettek ki közel mintegy kilencmillió embernek, aki így élelmiszerhez és gyógyszerhez juthatott hozzá - mondta Geert Cappelaere, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai regionális igazgatója.

A sürgősségi kifizetést a Világbank egy 200 millió dolláros programjának egy részéből fedezték. E kezdeményezés keretében 2017 közepén juttattak el először pénzsegélyt az arab-félszigeti ország rászorulóinak, egy harmadik kifizetés pedig 2018 augusztusában várható.

Az UNICEF hétfői közleményében hangsúlyozta, hogy a jemeni családok egy részének olyan szélsőséges intézkedéseket kellett hoznia a túlélés érdekében, mint kiskorú gyermekeinek dolgoztatása, megházasítása, más gyermekek pedig fegyveres csoportokhoz álltak be annak érdekében, hogy eltarthassák szüleiket.

Jemenben 2014 augusztusa óta polgárháború dúl az Irán által támogatott síita húszi lázadók és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita felkelők 2014 szeptemberében elfoglalták Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

Az ENSZ adatai szerint közel 6400 civil vesztette életét és mintegy 10 ezer sebesült meg a jemeni polgárháborúban az elmúlt három évben. A világszervezet szerint a konfliktus a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett az országban, amelynek mintegy 28 millió lakosa közül legkevesebb 22 millió szorul segítségnyújtásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?